Aztán mire Badacsonyban felbaktattam a Cserpes-birtokig, már derengett, hogy sokat mesélt arról, mire vágyik, végül elég volt pár percet beszélgetnünk két pohár szürkebarát és némi saját fejlesztésű sajtkollekció társaságában, hogy leessen: ami már nagyon nehezen megy, komoly lelki terhet jelent, azt nem szabad erőltetni. Ennyire vidámnak, felszabadultnak pedig még tán sose láttam, és ezt ő is megerősíti:
Saját gyermekének tekinti, megválni is úgy szeretne tőle
Egyrészt azt mondja, „öt éve nem nálam kellene már lennie, az ár is magasabb lett volna”, másrészt viszont szerencsésebben nem is alakulhatott volna a történet, hiszen a Cserpes, mint cég, mint márka szempontjából a harmadik, mostani vevőjelölt tűnik messze a legjobbnak.
Az első kísérletnél a kelet-európai jelöltet az Orbán-kormány alatt életbe lépett szabályozás, illetve döntés zárta ki, az állam beleszólt, hogy mit lehet eladni külföldi tulajdonosnak. Aztán jött egy hazai vevőjelölt, de hosszas tárgyalások után végül nem jött össze a deal. Közben a piaci helyzet egyre rosszabb lett és ezután jött a beleállás, hogy akkor mégis megmutatjuk mi a világnak: visszük tovább magunk. Most pedig megjelent fehér lovon az ideális kérő.
Cserpes István egyik kedvenc mondása, hogy a cégét is saját gyermekének tekinti, és megválni is úgy szeretne tőle, mint amikor régi vágású úriemberként a lányait férjhez adja. Jól megnézi a vőlegényt, elvárja, hogy a megfelelő darabszámú tevét leszállítsa, és jól bánjon a gyermekével. Ez most nagyon klappol a Domokos házaspár által tulajdonolt és vezetett Profood Flexummal.
„Zsolt olyan, mint én, elájul egy szép tartályautótól, fejleszt, megy előre, de a felesége, Edit ott áll mellette a matekkal: állj, előbb számoljuk ki
– mondja. – Nekik saját tehenészetük is van, profik a pályázatokban, beruházásokban, ügyvitelben. Viszont nincs ismert és szeretett brandjük, és a mi emberállományunk szakértelme is nagyon komoly érték.” A lényeg, hogy Cserpes István tökéletes szinergiákat lát, a Profood pont abban erős, amivel ő mindig is hadilábon állt.
Az a komoly hitel például, amit a covid miatt kellett felvennie a Cserpes Sajtműhelynek, a tulajdonosra mérgezőleg hatott. Az árbevétel 10 százalékára rúgott, pénzügyileg nem nagy ügy, de Cserpest nagyon zavarta. Mindez az után, hogy 2020-ig szinte minden sikerült, még az is, amiért amúgy nem is tettek sokat.
Cserpes István 2025 tavaszán. Fotó: Ránki Dániel (Forbes-archív)
Összerezzen, amikor szirénát hall
István azt mondja, máig nagyon hálás mindenkinek, amiért a tejivók nyitása táján hirtelen felkapták a márkát, úgy lett love brand szinte a semmiből a Cserpes, hogy nem is költöttek marketingre, szájról szájra terjedt, menővé vált. Akkor még azt gondolta, tisztességesen, bizalmi alapon, az általa fontosnak tartott elvek mentén tud működni a családi vállalkozás mindörökké. A kedvezőtlenre fordult üzleti környezetben ez már nem így volt.
Nehezen tudta feldolgozni, hogy vannak emberek, akik abban ügyesek, hogy kihasználják mások jóindulatát. Hallotta, hogy lehet kapni a termékeit a városban pult alatt (magyarul kilopták a gyárból), bizalmi emberei is átverték. Miközben a covid utáni inflációs sokkban a költségek elszálltak, árat emelni sokkal kisebb mértékben lehetett, a cég pénzügyi teljesítménye drasztikusan romlott. Ez nem az a harc volt, amit már ő akart megvívni, az ő módszereivel lehet, hogy nem is lett volna sikeres.
„Nem volt nálunk senki, akik az agresszív multikkal tárgyalni tudott volna, én se vagyok olyan. Kereskedőkkel tárgyalni olyan, mintha a pisztoly csövébe néznék, a lelkemet öli meg.”
De a veszély akkora volt, hogy látta, nincs más út, kell a cégbe egy igazi válságmenedzser, akinek a hatékonyság szó van a bicepszére tetoválva, aki nem bratyizik, de levágja a felesleges költéseket, újratárgyal mindent a beszállítókkal és a kereskedőkkel. Vörös Miklóst vette fel a feladatra, aki egyenesbe is tette a céget.
„Meg kellett engedjem, hogy a matek legyen az első, elfogadva, hogy veszítettünk olyan dolgokat, ami nekem fontos, amit én képviselek. De ez szükséges volt, Miklós az utolsó pillanatban tudta például a multiknál rendbe tenni az árakat, mielőtt behozták az árrésstopot.”
Ha a cégvezető összerezzen, amikor szirénát hall, mert egyből arra gondol, hogy leégett az üzem, akkor ott baj van. Ha gyakran azon agyal, nehogy még egyszer valami bagatell hiba miatt büntessen a NAV, amit aztán az egész bulvársajtó ezerszeresre nagyítva kéjesen kürtöl széjjel, azt mutatja, hogy már földbe döngöli a felelősség.
Az ember, aki korábban bárhonnan és bármikor ért haza, még késő este vagy éjjel is bement a gyárba, hogy körülnézzen, minden rendben van-e, azt vette észre, hogy kerüli az üzemet és elfordul a problémák elől.
Cserpes István 2025 tavaszán. Fotó: Ránki Dániel (Forbes-archív)
Volt tehát egy rövid fellángolás a folytatással kapcsolatosan, de ebből már nem lehetett kijönni, és a legjobbkor kezdte el nyüstölni Zsolt Cserpes Istvánt az ötletével. Először még azt válaszolta, hogy ne, tartja magát ahhoz, hogy újra megpróbálja családilag, de pár hónap elég volt ahhoz, hogy belássa: érdemes beszélgetni.
Ezúttal szigorú titokban tárgyaltak, mindössze pár ember tudott a dologról, ezért is okozhatott meglepetést a bejelentés az együttműködésről.
Mert persze eladásról, kiszállásról van szó, de szakértőként marad, azzal foglalkozhat, amit mindig is a legjobban szeretett: terméket fejleszt, kísérletezik, szakmai tanácsokat ad. Azt mondja, van olyan sajt, amit 30 éve nem tudott megcsinálni, de most ez is összejöhet.
Legfeljebb majd megy a Mackó sajtba
Cserpes István mostantól elsősorban szőlősgazda, de egész beszélgetésünk során akkor a leglelkesebb, amikor azt magyarázza, hogy a borok mellett milyen sajtokat akar készíteni. „Nem mondtam le arról, hogy szokatlan sajtokat gyártsak, olyat, amit egy nagyüzem sose tenné meg.
Kísérletezek, kérek hozzá a gyárból 100 liter tejet hetente, legfeljebb ha nem sikerül, majd megy a Mackó sajtba.
Az biztos, hogy jövőre csinálok nyerstejes sajtot, amit majd itt csipegetnek az emberek nálunk saját használatra.”
Mármint csak a barátok, itt a birtokon? Van egy érzésem, hogy a bor mellett legalább egy kis pavilont nyit a sajtoknak is itt valahol a hegyoldalban, de az ezt firtató kérdéseken csak mosolyog. Az biztos, hogy kereskedelmi forgalomba nem viszi, a többit majd a büszke szőlősgazda és családja idővel eldönti.
