Jane Goodall Intézet

Passzold vissza, tesó!

7 FFI Forbes
Fenntarthatósági
Index

„Én azt hittem, hogy a gyerekeket majd a cuki gorillák győzik meg. De nem: azért lelkesedtek, hogy az afrikai gyerekeket megmentsék a rabszolgamunkától” – idézi fel Kádár András, a hazai Jane Goodall Intézet főtitkára egy előadása tanulságát. A nemzetközi Jane Goodall Intézet 2018-ban 24 országban indította el a mobiltelefonokat visszagyűjtő programját, ehhez csatlakozott itthon a magyar szervezet mellett az Afrikáért Alapítvány, a Követ Egyesület és a Védegylet.

Ezer dobozt helyeztek már ki azóta iskolákban, orvosi rendelőkben, áruházakban, egyetemeken és minisztériumokban. Ezekbe a használt mobiltelefonokat lehet bedobni, készülékenként 350-400 forinttal támogatva a Jane Goodall Intézetet. Az adomány az Intermetál Recycling Kft.-től érkezik, ők készítik elő feldolgozásra a visszagyűlt készülékeket. Belgiumban aztán ezekből nyernek ki és hasznosítanak újra a telefonokban lévő nyersanyagok közül 17-et: egyebek mellett aranyat, ezüstöt, wolframot, rezet és tantált. „Ezáltal erősítjük a körforgásos gazdaságot. A telefonunk, amit két-három évente cserélünk, újrahasznosítható, nem kell a fiók mélyére eltennünk” – mondja a Követ Egyesület kommunikációs vezetője, Bíró Imola. Nem csak a szemét lesz kevesebb ezzel a tudatossággal, társadalmilag és az élővilágnak is jó szolgálatot tesz a program. A telefonokba kerülő tantál alapját adó koltán jelentős részét a Kongói Demokratikus Köztársaságban gyakran embertelen körülmények között gyerekekkel bányásztatják ki, veszélyeztetve több főemlős, így bonobók, csimpánzok és gorillák élőhelyét. Eddig majdnem öt tonna készüléket gyűjtöttek össze a kampány során, amelyhez továbbra is várják a csatlakozókat.