A huszonévesek világot megváltani akaró pátoszával és naivitásával mesél a világjobbító színházról, az erős hitéről, a ritkuló csendekről és a közösségi élményre vágyó fiatalokról. A Sztalker suliban segít a fiataloknak megtalálni önmagukat, a Poket automatákkal pedig az olvasást népszerűsíti. Sármjával és lelkesedésével tömegeket nyert meg ezeknek az ügyeknek. Megjelent az októberi Forbes, benne az Urban különszámmal, amelynek címlapsztorija Vecsei H. Miklósról, a Vígszínház színészéről szól.
Tinilányok ezrei rajonganak érte, mégis a legkevésbé sem feltűnősködik, amikor egy napsütéses szeptemberi hétköznap délelőtt békésen kávézgat velem a budai cukrászdában. Sőt most egy kicsit mintha próbálna rejtőzködni a nyilvánosság elől – baseball-sapkában és napszemüvegben. „Elég bipoláris hangulatú vagyok” – vallja magáról Vecsei H. Miklós, vagy ahogyan sokan ismerik, Hasi. (A becenevet örökbe fogadott bátyjától kapta, aki így hívta öccsét születése előtt.)
Akik ismerik, azok is azt tartják róla, hogy extrovertált pillanataiban hihetetlen energiával eljátssza a társaság lelkét, máskor szeret csendben, egyedül lenni. Eleinte szerénykedik és vonakodik, amikor a családjáról, a gyerekkoráról kérdezem, aztán belelendül, és mesél, a kellemes, megnyugtató hangján – és nagyjából minden témáról magányosnak mondott hitéhez és a számára oly fontosnak tartott csendélményhez kanyarodik.
Az emberi jellem összetettsége
Míg más szülő az irodába viszi be a kisfiát a munkaidejében, addig az idősebb Miklós gyakran a Miklós utcai hajléktalanszállóra cipelte magával a kisebbik Miklóst. „Emlékszem, volt ott egy hajléktalan, aki mindenkivel gonoszul viselkedett, nekem, mint gyereknek kimondottan ijesztő volt. Apa azt mondta: Hasi, figyelj, ennek az embernek volt egy felesége és három lánya, akik meghaltak egy autóbalesetben.
Nem tudhatod, kinek mi az élettörténete, mit miért mond és miért teszi ezt vagy azt. Sok ilyen sorsot látva nagyon korán tisztába kerültünk az emberi jellem összetettségével.”
Általában az olvasással villant, itt most a különleges e-bicajával. Fotó: Orbital Strangers
Neki ennyi a világ
Elsőre felvették a Színművészetire, csakhogy ami látszólag könnyűnek tűnik – szenvedélyesnek és természetesnek lenni a színpadon –, az neki eleinte egyáltalán nem ment. Az első két évben a határán volt annak, hogy eltanácsolják, színészmesterség vizsgán épphogy megkapta a kettest. Igencsak úgy látszott: nem akaródzik rátalálnia arra, hogy mi az a színészet. „Ebben a rostaidőszakban még nem az ötösért küzdesz, hanem azért, hogy ne rúgjanak ki. Tegnap volt pár szabad órám, elmentem kirándulni, és láttam egy meztelencsigát, amelyik az alatt a két óra alatt, amit az Ócsai Tanösvényen eltöltöttem, összesen vagy hetven centit haladt előre. Arra gondoltam: neki ennyi a világ.
És eszembe jutott, hogy nekünk is éppen ilyen korlátolt volt hallgatóként a Színműn: 17-18 évesen, hétfő reggeltől vasárnap éjszakáig bent tanultunk, dolgoztunk, nem volt olyan, hogy hazamegyek anyához-apához, hiszen mindenki a koliban lakott.
Ott nem látsz mást és magadat sem látod, ki vagy forgatva minden erkölcsödből, örülsz, ha rossz a másiknak. Legfeljebb olyankor tudtunk nevetni, amikor este lepiáltuk magunkat.”
Már 22 könyvet kiadtak és csaknem 20 automatát elhelyeztek Budapesten és vidéken. Fotó: Orbital Strangers
Úgy megtanulta, hogy ez lett belőle
A kicsi, zsebben hordható könyvek és a köztéri automaták ötletét Grecsó Krisztián írónak dobta be először, akivel A Pál utcai fiúk kapcsán barátkoztak össze (ő írt a regényből színpadi változatot). „Felhívott, hogy könyvkiadáson töri a fejét, és tanácsot kérne tőlem. Én cinikus, kiégett, vén rókaként gondoltam: jól van, édes fiam, meghallgatlak, mert kedvellek, de biztos képtelenség, amit kitaláltál” – mondja Krisztián.
A Lehel téri piac emeleti sörözőjében találkoztak, ahol Hasi a huszonévesek lelkesedésével és naivitásával előadta az olvasásra nevelő könyvautomaták ötletét.
„Miután nagy lendülettel részegre ittuk magunkat, őszintén megmondtam neki: szerintem cuki ötlet, örülök, hogy mersz álmodni, sőt irigylem is, hogy még fiatal vagy és hiszel ügyekben, de képtelenség az egész. Nálunk folytattuk az estét, ahol közölte: így is, úgy is meg fogja csinálni.” Krisztián lett a projektben a szerkesztő: „első feladatomnak azt tűztem ki, hogy lebeszélem az egészről, mert nem akartam, hogy csalódás érje. De nyilván nem tettem keresztbe, azt is gondoltam: azért mégiscsak legyen a fiataloknak lehetőségük, hogy a saját kárukon tanuljanak. Hát Hasi úgy megtanulta, hogy ez lett belőle!” – nevet.
Arról, hogy mikor érezte magát Hasi először igazán színésznek, miért alapította meg barátjával, ifj. Vidnyánszky Attilával és még néhány fiatal alkotótársával a Sztalkert, miről jutott eszébe a zsebkönyveket kínáló Poket automaták története, illetve, hogy milyen könyveket tervez még kiadni, az októberi Forbes Urbanben olvashatsz. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba:
