Majdnem minden család érintett valamilyen függőségben – mégis alig beszélünk róla. A VIII. kerületi József utcában működő Megálló Csoport Alapítvány három évtizede dolgozik azon, hogy ez megváltozzon: önismereti csoportokkal, elterelési programokkal és olyan segítőkkel, akik akár maguk is megjárták ezt az utat. A szervezet dolgozóival a Megálló történetéről, nőként megélt függőségről és a felépülésről beszélgettünk.
A cikk a Forbes Magyarország és a HiSchool – középiskolákat támogató alapítvány – együttműködésében készült.
Körben ülünk, nagyjából húszan, ez viszonylag nagy csoport – állapítják meg a szervezők. Amikor mindenki elcsendesedik, kezdődik az önismereti csoport. Felállunk, megfogjuk egymás kezét, ezzel jelezve, hogy mind megérkeztünk, készen állunk a mai napra. Miután összegyűjtöttük a csoport alapvető, „kőbevésett” szabályait, a bemutatkozás következik, körben beszámol mindenki róla, hogy hívják, hogyan érzi most éppen magát, és milyen kapcsolatban áll a függőségekkel: „Lóránt vagyok, függő. Hét hónapja vagyok tiszta, most motiváltnak érzem magam, de voltam ma már feszült is.”
A Megálló Csoport Alapítvány önismereti foglalkozásán vagyunk. A civil szervezet közel 30 éve foglalkozik függőkkel és hozzátartozóikkal, legyen szó bármilyen szenvedélybetegségről. Ahogyan a szervezet neve is mutatja, egyik kiemelt segítő módszere a csoportterápia, de emellett számtalan egyéb szolgáltatás és változatos szolgáltatási elem is elérhető náluk.
Magyarországon minden második ember minimum hozzátartozói szinten érintett valamilyen függőségben. De kérdés, mikortól számít függőnek valaki. Ki mehet a Megállóba, és mit csinálhat ott? Kik a szervezet dolgozói és mi motiválja őket? Miért veszélyes, hogy a háziorvos szakorvosi vélemény nélkül írhat fel szorongásoldót? Többek között ezekről is beszélgettünk Nuszer Mirjam szociális munkás addiktológiai konzultánssal, aki női és koedukált önismereti csoportokat vezet a Megállónál, illetve Papp Nikolett-tel, aki az alapítvány oktatási programja mellett a női elterelés csoportot is vezeti, valamint Gádorné Wéber Ágnes intézményvezetővel, aki a fiú-, és – Nikolett mellett – a lány elterelés csoportok vezetője, koordinátora.
Számos állami feladatot átvettek
A Megállót azok a fiatalok hívták életre, akik 1998 körül a Komlói Rehabilitációs Intézetből kijőve szerettek volna Budapesten egy utógondozó, visszaintegrálódást segítő, nem bentlakásos intézményt létrehozni. Egy helyet, ahol sorstársaikkal találkozva megoszthatják tapasztalataikat, nehézségeiket, egy helyet, amely egy lélegzetvételnyi biztonságot jelenthet a függőség űzött útján, és stabil pont lehet a felépülésben. A projekt végül a Belvárosi Tanoda együttműködésével sikeresen megvalósult, bár az eredeti munkatársak azóta már lecserélődtek.
Gádorné Wéber Ágnes Travis kutyával, aki szintén a Megálló ház rendszeres látogatója. Fotó: Sebestyén László/Forbes
Szenvedélybetegeket ellátó szociális intézményként számos állami feladatot átvett a Megálló: van náluk alacsony küszöbű ellátás (ennek igénybe vételéhez nincsenek szigorú elvárások, terápiás szerződések, és nem követelmény az absztinencia, – a szerk.), valamint közösségi- és nappali ellátás. Ezen belül elérhető egyéni esetkezelés, hozzátartozói csoport, illetve projektszerű, nem állandó szolgáltatási elemek az aktuális igényekhez igazodva, például: színház-, zene- és művészetterápia, esetleg sziklamászás. Bár a Megálló elsődleges profilja a szenvedélybetegségben élőkkel való foglalkozás, önismereti üléseikre bárkit várnak, aki az életében valamilyen elakadással küzd. A fogadott kliensekre vonatkozó korhatár az utóbbi időben a klientúra átlagéletkorával együtt csökkent, jelenleg 16 éves kor, de adott esetben fiatalabb kliensekkel is foglalkoznak.
Az alapítvány két fő szolgáltatási eleme az elterelés és az önismereti csoportok. A kettő között az a különbség, hogy előbbinél kötelező a részvétel, ezért a résztvevőkben általában erősebben jelen van a dac a kötelezés ellen, míg egy önsegítő csoportnál erősebb a személyes motiváció a változásra.
