A Fehér Ház hivatalos csatornáján jelent meg a meglepő közlemény.
Mi történt? A Fehér Ház a hivatalos X-csatornáján egy közleménynek tűnő poszt formájában emlékeztette az amerikaiakat arra, hogy ugyan a félidős választásokon minden várakozást felülmúló vereséget szenvedett pártja, továbbra is Donald Trump az ország elnöke, szúrta ki a 444.
Részletek. Az X-en közzétett képen Donald Trump látható, amint határozottan a kamerába tekint, a kép alján pedig fehérrel az olvasható: „Közérdekű bejelentés: Továbbra is Trump az elnökötök”. Az, hogy pontosan mi ihlette a posztot, nem jelenthető ki bizonyosan, de politikai üzenetként és valódi közéredekű információként is megállhatja a helyét: Trump a vereség kapcsán egyszerre beszélt arról, hogy elfogadja a demokraták győzelmét és arról, hogy mostantól Mr. Veto-ként folytatja majd a terminusát, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt pedig tényleg elképzelhető, hogy nem minden szavazó van tisztában azzal, hogy most csak a képviselők egy részéről voksoltak.
Kontextus. Az amerikai republikánus párt történelmi vereséget szenvedett a novemberi féldős választásokon, Trump pártja elvesztette a törvényhozás alsó és felső házát is, ezzel az elnök mozgástere jócskán beszűkült elnöksége utolsó két évére. A kampány kapcsán érdekesség, hogy Elon Musk több pénzt költött a republikánusok kampányára, mint korábban bármilyen donor, a választás mégis egy olyan eredménnyel zárult, ahol egy 1932 óta megingathatatlan állam is demokrata képviselőt választott magának.