Jelentős demokrata előretörést hozott az amerikai félidős választás. A demokraták visszaszerezték a képviselőházat, és a szenátusban is többséget szereztek.
Mi történt? A november 3-i amerikai félidős választáson a demokraták az ország számos részén jelentősen javítottak korábbi eredményeiken. A CNN előrejelzése szerint megszerezték a képviselőházi többséget, illetve a szenátus is kékbe borult.
Az Associated Press adatai alapján a demokraták négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi helyet szereztek meg Dél-Karolinában, Észak-Karolinában, Ohióban és Texasban. A kékek legalább 53 helyet szereztek meg a 100 fős felsőházban. Olyan csatatereken is váratlan sikert arattak mint Kansas, ahol majdnem 100 éve nem nyert demokrata szenátor.
Mit mond Trump? Miután a demokraták többséget szereztek a képviselőházban, és a szenátusban is több szék kékbe váltott, az elnök telefonos interjút adott a Fox News-nak. Az interjúban kifejtette, hogy „kicsit” meglepte az eredmény és azt gondolta, hogy a republikánus jelöltek jobban fognak szerepelni. Nem tartja magát hibásnak az eredményért, azt pedig egyáltalán nem gondolja, hogy ő veszített volna, hiszen „nem volt ott a neve a szavazólapon”.
A képviselőházban többségbe kerülő demokraták az elnök szerint „őrült” dolgokat fognak felterjeszteni, amiket meg fog vétőzni. Azt viszont elismerte, hogy lesznek kérdések, melyekben együtt tud majd működni a másik párttal.
Az interjúban Trump elismerően beszélt a demokratákról, akik szerinte jó munkát végeztek. Leszögezte, hogy a választási eredményeket el fogja ismerni. „Miért ne tenném?” – mondta az elnök. Arról nem akart beszélni, hogy a 2028-as választáson melyik republikánus jelöltet támogatja majd (az amerikai törvények szerint Donald Trump nem indulhat újra egy harmadik ciklusért).
Kontextus: A választás Donald Trump második elnöki ciklusának első országos politikai erőpróbája volt. A CNN elemzése szerint a republikánusok még azokban a vidéki és jelentős latinó lakosságú választókerületekben is komoly visszaesést szenvedtek el, ahol Trump 2024-ben jelentős támogatottságot élvezett.
Hogyan tovább? Azzal, hogy a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték, a kongresszus mindkét házát ellenőrizik. Ez jelentősen megnehezíti Trump törvényhozási programjának végrehajtását elnöksége hátralévő két évében.