A keddi félidős választások nemcsak a következő két év politikai erőviszonyait határozhatják meg, hanem Trump elnökségének folytatását is alapvetően befolyásolhatják.
Mi történt? Komoly politikai feszültségek közepette érkezett el az amerikai félidős választások előestéje. Michigan államban Haley Stevens demokrata képviselő váratlanul a republikánus Mike Rogers támogatására szólította fel a választókat – írta meg a Reuters.
Stevens döntése megdöbbentette a demokraták vezetőit, és tovább mélyítette a párton belüli megosztottságot. A politikus azzal indokolta lépését, hogy elfogadhatatlannak tartja El-Sayed kampányának egyes megnyilvánulásait, különösen az Izraellel kapcsolatos vitákat.
A republikánusok igyekeznek politikai előnyt kovácsolni a konfliktusból, miközben a New York Times és a Siena felmérése szerint El-Sayed 53–42 százalékra vezet Rogers előtt. A demokrata jelölt kampánya Stevens bejelentését követően mindössze négy óra alatt 1,2 millió dollárnyi adományt gyűjtött.
Irán: A félidős választásokra készülve az Egyesült Államok megtámadta a Perzsa-öböl legnagyobb szigetét, a Hormuzi-szorosban – erről a BBC írt. A támadást amerikai források is megerősítették, bár azt hozzá tették, hogy korlátozott akcióról volt szó, ami válaszcsapás volt egy iráni akcióra.
Korábban a Reuters Fehér Házi forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Donald Trump akár eszkalálhatja is a közel-keleti konfliktust, ha elveszíti a félidős választásokat. Erről a félelemről az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével is beszélgetett a Forbes.hu. Pletser Tamás szerint a voksolás elvesztésével az amerikai elnöknek kvázi nem lenne veszítenivalója, így megpróbálkozhat a háború gyors lezárásával. A szakértő szerint ez a legrosszabb forgatókönyv, ami megvalósulhat az energiapiacon.
Kontextus: A november 3-i választásokon az amerikai képviselőház mind a 435 mandátumáról és 35 szenátusi helyről döntenek. A republikánusok jelenleg mindkét házat ellenőrzik, de a demokratáknak jó esélyük van visszaszerezni a képviselőházi többséget. A szenátusban jóval nehezebb feladat vár rájuk.
A kampányt az egyre élesebb politikai támadások mellett választási jogviták is kísérik. Alaszkában egy szövetségi bíró elutasította a Trump-kormányzat igazságügyi minisztériumának keresetét, amely megakadályozta volna az eredmények hitelesítését, ha a republikánus Dan Sullivan szoros versenyben vereséget szenved.
Kaliforniában pedig a Legfelsőbb Bíróság utasította el a Trump-adminisztráció beavatkozási kísérletét, amely több mint 20 ezer levélszavazat megszámlálását akadályozta volna meg.
A Reuters/Ipsos felmérése szerint országosan a demokraták 46–38 százalékra vezetnek a republikánusok előtt, miközben a korai szavazáson már több mint 57 millió amerikai vett részt.
Hogyan tovább? A keddi választások eredménye meghatározhatja Donald Trump elnökségének következő két évét. Ha a demokraták megszerzik az egyik vagy mindkét kongresszusi ház irányítását, jelentősen korlátozhatják az elnök törvényhozási mozgásterét, és vizsgálatokat indíthatnak kormányzatának működésével kapcsolatban.
A republikánus többség megőrzése ugyanakkor lehetőséget teremtene Trumpnak arra, hogy politikai programját kisebb kongresszusi ellenállással folytassa.