A támadók a tranzakciókat jóváhagyó rendszert játszhatták ki. A kriptotőzsde szerint 6,3 milliárd dollárnyi digitális eszköz tűnt el, a nyomok Észak-Koreába vezetnek.
Mi történt? 6,3 milliárd dollár, azaz körülbelül 2000 milliárd forint értékű kriptovalutát loptak el a Binance kriptotőzsdétől. A Binance azt ígéri, hogy a veszteségeket saját forrásaiból és ügyfélvédelmi alapjából fedezi. Az ellopott vagyon nagyjából felét kibocsátóik befagyasztották, de a pénz visszaszerzése még nem biztos. Több elemzőcég észak-koreai hackereket sejt a támadás mögött.
Részletek. A Reuters által összegyűjtött adatok szerint a lopás nagy része nagyjából 20 perc alatt zajlott le. A Binance kezdetben egy feltört laptopra gyanakodott, később azonban több behatolási pontról beszélt. A TRM Labs elemzői szerint a támadók a tranzakciókat engedélyező rendszert kompromittálhatták, így hozzáfértek az érintett tárcák kiürítéséhez szükséges műveletekhez.
Több elemzőcég észak-koreai hackercsoportok korábbi műveleteihez hasonlónak találta a támadást, de a Binance vizsgálata még nem nevezett meg felelőst. A Chainalysis szerint a pénzmozgások között szokatlan, automatizált tranzakciós minták látszanak. A lopás közben a kriptopiac is megingott, a digitális eszközök árfolyama esett, a stabilcoinok összértéke pedig csökkent.
Vagyonvisszaszerzés. Az ellopott vagyon mintegy felét olyan stabilcoinok tették ki, amelyeket kibocsátóik távolról befagyaszthatnak. Ez jelentősen nehezíti az elköltésüket, de nem jelenti automatikusan azt, hogy az eszközök visszakerülnek a Binance-hez. A bitcoin és az ether befagyasztására nincs központi kibocsátó, így ezek útját nehezebb elvágni.