„Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ez az eddig totálisan diszfunkcionálisan, sőt életveszélyesen működő rendszer megváltozzon, hogy végre valóban meg tudja előzni a bántalmazást, vagy ha már zajlik, felismerje azt és megvédje az áldozatokat” – mondja Dobray Sarolta, aki az Üvegfal után a bántalmazó kapcsolatokról írta második regényét, a Lénát is. Interjú a rejtett bántalmazás természetrajzáról, rossz mentális állapotban lévő tinédzserekről, a NER-ről, ami bármit megtehetett velünk, no meg Sarolta felszabadító táncóráiról, ahol még Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter koreográfiáját is megtanulják.
Forbes.hu: Pár hete egy járókelő közbelépett és rendőrt hívott, amikor azt látta, hogy a Lehel téren egy férfi fojtogat egy nőt, sőt miután a szemtanú csalódott Facebook-posztot írt arról, hogy a rendőrség először elengedte a zaklatót, másnap mégis letartóztatták a férfit, az áldozat pedig 0-24 órában személyvédelmet kapott. A civilek tüntetést szerveznek az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért, sőt a belügyminiszter is kiállt, hogy kezdeményezi a kapcsolati erőszak kezelésben a szigorítást. Talán javul a helyzet, többen mernek segíteni?
Dobray Sarolta: Minden egyes eset, ami napvilágra kerül, segítség, pláne így, hogy érdemi lépést is tett a nyilvánosság hatására a rendőrség. Nagyon jó, fontos példa a másik mellé állás, egymás kezének a megfogása, az, hogy nem megyek el egy bajba jutott ember mellett szó nélkül még akkor sem, ha azt gondolom, hogy érdemben nem tudok segíteni, és hogy – mert ezt láttuk eddig – a hatóságok úgysem csinálnak majd semmit. Igenis mindig van értelme cselekedni és megszólalni, már csak azért is, mert jelzés a társadalom és a hatóságok felé. Arról nem is beszélve, milyen fantasztikus és reményteli érzés most látni, hogy a segélykérés és adott esetben a nyilvánosság elé tárás már nem csak pusztába kiáltott szó.
Mert sokan próbáltak eddig is tenni valamit, rengeteg – kívülről gyakran láthatatlan – erőfeszítés történik a bántalmazottak és a közvetlen környezetük részéről is, csak hát gyakran hiába. Ráadásul akik ilyen helyzetben vannak, sokszor nem is mernek beszélni arról, ami velük történik, hiszen azt tapasztalják, vagy sorstársaktól egyenesen azt a figyelmeztetést kapják, hogy ha az intézményrendszerhez, azaz a családsegítőhöz, a gyámhatósághoz, vagy akár a rendőrséghez fordulnak, esélyes, hogy csak még rosszabb helyzetbe kerülnek. Mondjuk megfenyegetik őket, hogy kiemelik a gyerekeket a családból, ahelyett, hogy a bántalmazót emelnék ki onnan.
Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ez az eddig totálisan diszfunkcionálisan és ezért helyenként szó szerint életveszélyesen működő rendszer megváltozzon. Hogy végre valóban meg tudja előzni a bántalmazást, vagy ha már zajlik, felismerje azt, és megvédje az áldozatokat.
Bizakodó vagyok a belügyminiszter kijelentése után, de közben türelmetlen is, hiszen a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezményt a mai napig nem ratifikálták, noha az meglepő pontossággal tartalmazza a szükséges lépéseket a jogszabályalkotás, a megelőzés, az oktatás, az áldozatvédelmi intézményrendszer, a hatékony rendőrségi és bírósági fellépés és mindenféle egyéb tekintetében.
Értem én, hogy rengeteg a kormány tennivalója, sok fontos területen már el is indultak a változások, ami fantasztikus, de ezen életek múlnak. Felnőtteké, gyerekeké. Nincs több időnk várni.
Sajnos még ma is az jellemző, hogy egy ügy kimenete az adott rendőr, családsegítős vagy gyámhatósági ügyintéző, bíró személyétől függ leginkább. Attól, hogy az illető mennyire ismeri a bántalmazás lényegét, meg tudja-e egyáltalán különböztetni utóbbi dinamikát rossz, bántásokkal teli, de egyenrangú kapcsolattól, és tisztában van-e vele, hogy a kettőt totálisan másképp kell kezelnie. Ráadásul aki nem ismeri a bántalmazás sokszor igen kacifántos és trükkös természetrajzát – legyen ő az intézményrendszer dolgozója, akár családtag vagy barát –, könnyen benézi a valós felállást, azaz simán megvezethető a magát legtöbb esetben áldozatnak beállító bántalmazó által. Ez is sok tragédiát eredményezett már.
Dobray Sarolta
Erről szól még az interjú
- Megkérdezte-e már Saroltát bármelyik hatóság, hogy mit látsz, mivel lehetne leginkább segíteni az érintetteknek?
- Miért olyan nehéz felismerni egy bántalmazó kapcsolatot?
- Mitől olyan rossz a mai fiatalok mentális állapota?
- Miért felszabadítók a táncórák?
