A Sándor-palota kiadta Sulyok Tamás nyitó és záró vagyonnyilatkozatát. Ez alapján meg lehet nézni, hogy hogyan gazdagodott köztársasági elnöksége idején a volt államfő.
Mi történt? A Sándor-palota Sulyok Tamás távozása után kiadta a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Ebben tételesen fel van sorolva, hogy mekkora vagyonnal távozott a pozíciójából.
A vagyonnyilatkozatban az is szerepel, hogy 2024-es hivatalba lépésekor mekkora volt a vagyona, így jól követhető, hogy az elmúlt két évben miként gyarapodott.
Sulyok vagyona: A volt elnöknek több ingatlana is van, ezek viszont hivatalba lépésekor is megvoltak, így ezen a soron nem történt változás:
- egy 1992-ben vásárolt, 45 négyzetméteres szegedi lakás fele;
- egy 1997-ben vásárolt, 117 négyzetméteres szegedi lakás fele;
- egy 1991-ben vásárolt, 3223 négyzetméteres szántóföldön lévő, 60 négyzetméteres domaszéki üdülőtanya fele;
- egy 2017-ben vásárolt, 1424 négyzetméteres telken álló, 90 négyzetméteres balatonkenesei hétvégi ház fele;
- egy 2021-ben vásárolt, 72 négyzetméteres, egy lakásból és egy garázsból álló budapesti, II. kerületi ingatlan. Itt Sulyok 12,33 százalékos tulajdonrészt tüntetett fel, de ez valószínűleg nem a lakásra, hanem a teljes társasházra vonatkozik.
Autója, egyéb járművei, festményei vagy műtárgyai Sulyok Tamásnak nincsenek, és nem is voltak 2024-ben sem.
A volt államfő megtakarításai így alakultak: állampapírban és nyugdíj-előtakarékossági számlán lévő pénze 2024-ről 2026-ra bővült. Előbbi 16,9 millió forintról 17,93 millió forintra, utóbbi 13,8 millióról 17,17 millióra. Ezzel szemben kötvényeinek értéke 19,1 millió forintról 11,18 millióra apadt. A hitelintézeti számlakövetelés 28 millióról 26,43 millió forintra csökkent.
Sulyok Tamás vagyongyarapodását az mutatja, hogy a 2026-os vagyonnyilatkozatában szerepel 41 millió forint, mely befektetési alapokban található, valamint 354 ezer forintnyi részvény. Ezek a 2024-es nyilatkozatban nem szerepeltek.
Lakáshitele vagy egyéb tartozása nincs.
Mekkora volt a fizetése? Sulyok Tamás köztársasági elnöki fizetése körülbelül bruttó 6,5 millió forint lehetett. Ennek jelentős részét vélhetően az említett befektetési alapba helyezhette.