Valaki csak annyit lát, hogy autók mennek körbe-körbe, de aki benne van, annak életbe vágóan fontos. A Chronomoto időmérőinek a pontosságán karrierek múlnak, ezért minden versenyt komolyan vesznek, függetlenül attól, hogy BMX-ek vagy többszázezer eurós versenyautók állnak a rajtnál. Majosházi Péternek eleinte hobbija volt az időmérés, mostanra nemzetközileg elismert vállalkozást növesztett.
Nemhogy a rajtszámokat, a motorok színét sem lehetett megállapítani, egy kör után már csak a barna árnyalatai léteztek. Egy hatalmas felhőszakadás sártengerré változtatta a pályát a 2001-es motokrossz junior Európa-bajnoki futamom. A versenyeken időt mérő Chronomoto munkatársai már az előző napi kvalifikáción is nyomás alatt dolgoztak, hát még vasárnap, ilyen időjárási körülmények között. Negyven rajthelyre nyolcvan versenyző érkezett, Portugáliától Észtországig az összes top gyerekversenyző jelen volt, és a szombati kvalifikáción dőlt el, ki állhat rajthoz a futamon Európa-bajnoki pontokért harcolva. Négy páros vezette párhuzamosan papírra és számítógépre az eredményeket, a végén ezeket összevetve rakták össze a pontos eredménylistát.
„Valószínűleg ott dőlt el, hogy ez a mi szakmánk, vagy csak egy hobbi. Ha ott fals eredményt hozunk ki, nekünk végünk” – mondja Majosházi Péter, a cég alapítója. Végül lehozták, az időmérésből pedig hamarosan főállás lett, és Péter teljes idejét a cégének szentelhette.
A Chronomoto tevékenysége túlmutat a köridők mérésén: teljes versenyinformatikai hátteret adnak, a rajtlámpáktól a bírói kamerákon át az élő közvetítések adatokkal való kiszolgálásáig.
„Azon kevés társaság egyike, akik a magyar piacon tudtak profi szintre fejlődni, és aztán üzleti alapon jutottak ki Európába és még messzebbre”
– mondja Máthé István, a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum társalapítója. A MAMI csapata évtizedek óta szervez motorversenyeket, és az egykori Danuvia gépgyár épületében egyfajta motorsport-tudásközpontot építettek a szakképzésük köré, ezért jól ismerik a Chronomoto munkásságát. Több mint húsz éve dolgoznak együtt, és három éve a cég irodája és raktára is az ő épületükbe költözött.
A munka behúzott közben
Majosházi Péter a technikai sportokból jött, a terepmotoros versenyzés mellett pedig autóvillamossági szerelőnek tanult. Megnyert egy országos szakmai versenyt, így nyilvánvaló volt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemre megy. „Nem lett diploma a végén, mert a munka behúzott közben” – mondja az egyetemi évekről. De egyáltalán nem érezte őket elpazaroltnak, az ott szerzett tudással írta meg az első időmérő szoftvert 1998-ban egy barátjával.
Előtte a magyar endurokrossz bajnokságban sportbíró nénik vezették papíron a megtett köröket. Ám amikor már hetvenen álltak rajthoz egy kétórás versenyen, látszottak a rendszer gyenge pontjai. Ekkor jött Péter a számítógépével. A szoftver rendkívül egyszerű volt: beírták a rajtszámot, ütöttek egy entert, a program pedig rögzítette az áthaladási időt. „Ennek az egyik előnye az volt, hogy azonnal tudtunk eredménylistát adni, úgyhogy mindenkinek szimpatikus volt.”
Ekkor még asztali számítógéppel és generátorral települtek ki a versenyekre. Ebben az időben már léteztek úgynevezett transzponderes rendszerek, amikor a járműre szerelt jeladót érzékeli a pálya alá helyezett hurok (technikailag egy antenna), ami aztán jelet küld a számítógépre. Ezek ma sem olcsók, a kilencvenes években pedig egyenesen megfizethetetlenek voltak. Péterék első nagy beruházása ezért egy fotocellás elven működő Tag Heuer időmérő rendszer beszerzése volt. A nagy óramárkák nemcsak karórákat gyártanak, hanem többnek is van sportdivíziója, ami a különböző sport-időmérési rendszereket fejleszt. Kínál ilyet Seiko és Omega is, utóbbi például az olimpiák időmérő partnere, és volt ilyen részlege a Tag Heuernek is. Egy ilyen rendszerrel Péterék már tudtak pontos köridőt regisztrálni, viszont továbbra is kézzel kellett begépelniük, hogy ki szakította meg a fotocellát.
Csak évekkel később, 2008-ban jutottak el a transzponderes mérőrendszer megvásárlásáig. A transzponderes rendszer két fő elemből áll, van egy adóegység minden versenyzőn és van egy antenna a célvonalnál a talajba ásva vagy az aszfaltba vágva. Az antenna áthaladásonként hetvenszer-nyolcvanszor beolvassa, melyik transzponder halad át felette. Ez technikatörténeti mérföldkő volt, hiszen a megjelenésétől nem kell külön ember és célfotó arról, hogy ki halad át elsőként a célvonalon, az antenna ezredmásodpercre pontosan regisztrálja, ki ért oda először. Ezt a megoldást a kilencvenes években találták fel Hollandiában a rádióvezérelt modellautók versenyeihez, és olyan jól sikerült a találmány, hogy a harmadik ügyfele már a Formula-1 volt. Ezt megelőzően az F1-ben is fotocellás rendszert használtak, a célvonalnál stopperrel a kezükben ülő hölgyekkel, akik papíron vezették a köridőket és a sorrendet.
18 évvel ezelőtt egy ilyen rendszer nyolcmillió forintba, azaz egy csepeli panellakás árába került. Majosházi máig ezt tartja a legkockázatosabb üzleti lépésüknek. „Egy profi időmérő a célvonalnál ülve, akár tizeden belül vagy annál pontosabban is tud stopperrel mérni. Úgyhogy nem rossz a manuális mérés sem, csak nem igazán tudja kezelni azt, amikor több jármű van egyszerre a pályán” – meséli Majosházi, megvilágítva, miért a transzponderes mérésé lett a jövő.