„Emlékezni fogunk erre” – mondta az amerikai elnök.
Mi történt? Élesen bírálta a NATO-tagállamokat Donald Trump, amiért szerinte nem hajlandók segíteni Hormuzi-szoros megnyitásában, írja a Guardian.
Részletek. Az amerikai elnök „gyávának” nevezte a szövetségeseket, azzal az indoklással, hogy szerinte miközben az Egyesült Államok és Izrael katonailag már kezelte az iráni fenyegetést, a NATO-országok nem küldenek hadihajókat a kulcsfontosságú tengeri útvonal megnyitására. „Emlékezni fogunk erre” – fogalmazott a bejegyzésében.
Irán ismétlődő támadásokkal, főként olajszállító tankerek és más hajók ellen, gyakorlatilag megbénította a szoros forgalmát.
Kontextus. A szoros jelentősége óriási, ugyanis korábban a világ tengeri olajszállításának mintegy ötöde haladt át rajta, de Irán támadásai miatt a forgalom visszaesett, ami 100 dollár fölé lökte a hordónkénti olajárakat. Pénteken írtuk meg, hogy a BBC elemzése szerint március eleje óta összesen 99 hajó haladt át a Hormuz-szoroson, ami napi átlagban mindössze 5–6 hajót jelent, szemben a háború előtti 138 napi áthaladással. A közel három hete tartó konfliktus folyamatosan eszkalálódik, miközben a globális energiapiacok is megrendültek.