Korábban egy névtelenséget kérő szakember beszélt sárba ragadt munkagépekről, az útról lecsúszott markolóról és verekedő munkásokról itt.
Mi történt? Hétnapos munkarend, bérek visszatartása, túlzott túlórák, munkavégzésre nem jogosító papírok – újabb súlyos hiányosságokról számolt be a Magyar Hang a szegedi BYD-gyár kapcsán. Az állapotokról a China Labor Watch (CLW) – egy amerikai civil szervezet, amely világszerte vizsgálja a kínai vállalatok munkaügyeit és a globális ellátási láncok munkakörülményeit – átfogó vizsgálata révén szerzett tudomást a portál. Li Csiang, a szervezet vezetője többek között arról mesélt: a szegedi gyár kínai dolgozóinak heti hét napot kell 9-12 órában dolgozniuk, gyakran pihenőnap nélkül. Csiang szerint éves túlórájuk messze meghaladja a magyar törvényes korlátokat.
Mit kell még tudni? A China Labor Watch vezetője szerint a munkások arról is beszámoltak, hogy bérük egy részét visszatartják, a túlórákat nem fizetik ki, a napi munkaidő túllépését pedig másik munkanapként könyvelik el – mindezt írásbeli bérjegyzék nélkül. Egy munkás állítólag arról beszélt, hogy éves túlórája meghaladta az 1200 (!) órát. A munkások sok esetben azért nem panaszkodnak, mert félnek attól, hogy elbocsátás vagy bérvisszatartás érheti őket, ha panaszt tesznek, vagy külsősökkel beszélnek a problémákról. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a vizsgálat szerint a kínai vendégmunkások gyakran érvényes munkavállalási engedély nélkül, rövid távú üzleti vízummal végeznek fizikai munkát.
A CLW panaszt nyújtott be a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalhoz. A kormányhivatal közölte, hogy vizsgálatot indított a munkajogi szabályok betartásáról.
Nem ez az első alkalom, hogy a kormányhivatal vizsgálatot indít a szegedi BYD-gyár kapcsán. Ebben a cikkünkben sárba ragadt munkagépekről, az útról lecsúszott markolóról, verekedő munkásokról és csomagtartóban utazó dolgozókról írtunk, amelyekről egy, a gyár folyamatait ismerő névtelenséget kérő szakember számolt be.
Kontextus. A magyar kormány és a BYD jó kapcsolatáról több cikkünkben, köztük ebben és ebben is írtunk már. Orbán Viktor miniszterelnök és Vang Csuan-fu, a BYD elnök-vezérigazgatója tavaly májusban bejelentették, hogy a kínai cég Hollandiából Magyarországra – azon belül is Újbudára – teszi át európai székhelyét. Ekkor 100 milliárd forintos beruházásról, és két kutatás-fejlesztési projektről is szó esett.