A tavalyi last minute szívatáshoz képest idén meglepően korán ébredt a Belügyminisztérium, már most, júniusban megmondták, mi mikor lesz a következő tanévben. Pár tipp azoknak, akik az őszi szünetre tervezik a családi nyaralást. Ács világa.
Miután tavaly a nyári szünet közepén, július végén voltak csak képesek kiizzadni magukból az illetékesek az új tanév rendjéről szóló rendelet tervezetét (maga a rendelet pedig csak augusztus végén jött ki), idén nem voltak vérmes reményeim azzal kapcsolatban, hogy tudnak-e előre tervezni a szülők. Talán nem szükséges hosszasan ecsetelni, mennyire kellemetlen az, hogy amíg a szülő nem tudja, mikor lesz az őszi szünet, nem tud tervezni, szabadságot kérni, de az elmúlt hetekben az idei Forbes Money Summit szervezésekor is többször beleszaladtunk abba, hogy a fellépésre felkért szakemberek azt válaszolták: persze, szívesen jövünk, kivéve ha épp akkor lesz az őszi szünet, az ugyanis a családé, utazunk.
Az elmúlt sok év tapasztalatai alapján épp az őszi szünet olyan, hogy rendelet híján nem lehet biztosan belőni az idejét. Hol november első hete, hol október vége, általában az számít, hogy kevesebb munkanap essen bele a hosszú hétvége miatt, de néha ez se. Az energiaárak elszállása miatt tavaly hosszabb lett a téli és a tavaszi szünet, vele az egész tanév is. Az energiaspórolási szándék miatt logikus lett volna az őszi szünetet is inkább november felé tolni, de a frissen érkezett rendelet-tervezet szerint november 1. péntek lesz, ott egy három napos hosszú hétvége kezdődik és a szünetet erre a hétre időzítik.