Durica Katarina traumákról írta eddigi sikerkönyveit, és volt, hogy valamelyest maga is traumatizálódott. Azt mondja, azért képes ilyen őszintén írni drámai témákról, béranyaságról, nemi erőszakról és prostitúcióról, mert náluk otthon nincs dráma. Portré a Forbes Women különszámban, ajánló itt.
„Engem olvasóként sem hoznak lázba a lityifityi sztorik. Arról kell írni, aminek van súlya, tétje. Talán ha minél többen megismerik a valóságot, jobban megértik az áldozatokat, és tesznek a létező helyzet ellen, akkor lesz változás” – mondja Durica Katarina író, miért írta utóbbi három könyvét olyan súlyos témákról, mint a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralma, a prostitúció és a béranyaság.
A Városi rókák című regényét például az ihlette, hogy állandóan olyan szövegekbe ütközött – és nemcsak a 19. századi francia irodalomban, hanem a kortársban is –, hogy amikor a férfi célkeresésben van, és bolyong a világban, mindig egy prostituáltba botlik, nála talál vígaszra. Ezekből az derült ki, hogy a prostihasználat a művészvilágban teljesen normális. Jött hát a gondolat, hogy megírja a sztorit az áldozatok szempontjából.
