Gora Krisztián pontosan tudja, mekkora meló egy házat felépíteni, mostani otthonát is maga építette a két kezével. Az önfenntartás régóta foglalkoztatja, ezért is kezdte el kutatni és a tanulmányozni az ökoépítészetet is. Egy világmárkát már felépített, most inkább mozgalomban gondolkozik. Alapítótársa, Radnóti Krisztina azt mondja, van, aki jachtra költi a pénzét, ők erre. De meddig juthat a vályogépítészet a XXI. században?
A vályog a fa mellett a legősibb építőanyag, az emberi civilizációval egyidős. Számtalan módon lehet használni, az Ökodome csapata mégis egy egészen új megoldással kísérletezik, hogy fenntartható technológiával olcsó és környezetbarát otthonokat hozzanak létre. Ma is rengeteg vályogépület áll még Magyarországon, viszont a hozzájuk szükséges tudás az elmúlt ötven–nyolcvan évben lényegében elveszett, ezt próbálják részben felkutatni és a technológia segítségével hozzáigazítani a mai lehetőségekhez.
Vályog: sok mindenre megoldás, de korlátokkal
Az Ökodome alapítói, Gora Krisztián és Radnóti Krisztina a fenntarthatóságot tartják szem előtt, valódi küldetéstudattal vágtak bele a projektbe. „Az ökoépítészetet nagyon sokan összekeverik a természetes anyagok használatával – mondja Gora Krisztián. – De ez csak egy apró részlet. Az ökoépítészetben minél inkább helyi anyagok használata a legfontosabb, minél kevesebb energia befektetésével. Természetesen itt jön a képbe a vályog, ami tulajdonképpen ingyen rendelkezésre áll. A régiek nem választási lehetőségként élték meg, egyszerűen nem volt elérhető az az energia- és anyagmennyiség, amit ma elpocsékolunk.”
Magyarországon a legtöbb településen hozzáférhető vályogtalajok vannak, a saját példájukat bemutatva például mindössze száz métert utazott az anyag a kitermelés helyéről az építkezésig. Ezzel szemben a nagyipari építőanyag száz vagy ezer kilométereket is utazhat a bányától a gyárig, ahol aztán ezer–ezerötszáz fokra is felhevítik, rengeteg energiát elhasználva, környezetet pusztítva és rengeteg szén-dioxidot juttatva a légkörbe, majd a kész építőanyagot elszállítják egy telephelyre, ahonnan újabb fuvarral jut el az építkezés színhelyére. „A vályog esetében ilyen nincs, ott helyben kell kibányászni, ahonnan csak húsz métert kell arrébb vinni, és kezdődhet a feldolgozás.”
Krisztina és Krisztián igyekeznek a teljes képet nézni, és tisztában vannak vele, hogy a vályognak is megvannak a maga korlátai. El is mondják, hogy sem a vályog, sem az általuk fejlesztett technológia nem megoldás mindenre, viszont nagyon jó alternatíva: városi lakópark nem lesz belőle, de vidéken családi ház még lehet. És ugyan felhőkarcolót sem lehet építeni belőle, de megvan a helye, és az a gazdaságossági méret, amiben nagyon jól működő alternatíva tud lenni, mondja Krisztián. Akár ipari vagy mezőgazdasági csarnokot is lehetne vályogból építeni.
A vályog számos jó tulajdonsága ellenére nem véletlenül szorult háttérbe az építőiparban. A ma is álló vályogházak többsége az első világháború előtt épült, most viszont újonnan évente csak néhány darab készül. Ennek egyik oka, hogy elveszett a hozzá szükséges tudás, néhány mester ugyan felkutatta és rekonstruálta az egykori ismereteket, de ők kevesen vannak ahhoz, hogy tömegek hasznosíthassák tudásukat.
A másik ok tisztán gazdasági: a hagyományos vályogépítkezés nagyon humánerőforrás-igényes, rengeteg kézi munkával jár. Kétszáz éve a falvakban kalákában építkeztek, mostanra ez még Krisztiánék zsákfalujában is elképzelhetetlen lenne. Ha pedig meg kéne fizetni hozzá a munkaerőt, az a végén rendkívül drágává tenné a folyamatot, így a hagyományos vályogépítészet elveszítette versenyképességét a modern világban. Ahhoz, hogy újra észszerű alternatíva legyen, az elveszett tudást és a szükséges munkaerőigényt kellett valahogyan áthidalni, így jutottak el Krisztiánék a 3D nyomtatáshoz. A technológiát egy olasz cégtől vásárolták, most egy prototípus géppel dolgoznak, és már a gép fejlesztésében is részt vesznek.
„Sok emberrel találkoztunk, akik a vissza a gyökerekhez filozófiát vallják, a népi építészet is ide tartozik. És vannak a tech optimisták, akik látják, hogy nagy a baj, de bíznak benne, hogy egy új találmány csettintésre megoldja az egészet. Mi a kettő között vagyunk”
– magyarázza Krisztina.
A mintaprojekt. Fotó: Mohai Balázs
Egy világmárkát már felépített
A 3D nyomtatás nem volt idegen tőlük, Krisztián ugyanis már felépített egy világmárkát: a Gora tűzzsonglőr-eszközöket világszerte forgalmazzák, ahogy ő mondja, Japántól Amerikáig mindenhol van viszonteladójuk, és ezeknél az eszközöknél régóta használják már ezt a technológiát. Krisztián ugyanis tűzzsonglőrként több ezer előadással a háta mögött a fél világban megfordult, emellett húsz éve foglalkozik pirotechnikával is. A tűzzsonglőrködéshez szükséges eszközeit maga fejlesztette, számos innováció kötődik hozzá, ezen a területen máig a legnagyobbak a világon. A gyártás Nyimben, egy apró somogyi faluban zajlik, ebből a vállalkozásából finanszírozzák jelenleg az Ökodome kutatásait.
A nyomtatójuk szétszerelve egy nagyobb tréleren elfér, így akár személyautóval is a helyszínre lehet húzni, nehezen megközelíthető helyeken is felállítható. Az üzemeltetése akár napelemről is megoldható, hiszen körülbelül öt-hat kilowattot igényel, vagyis hozzávetőleg annyi az energiaigénye, mint öt hajszárítónak vagy sarokcsiszolónak.
„A digitális tervezés garantálja, hogy milliméter pontossággal az fog megvalósulni, amit a kellő szaktudással rendelkező tervező megtervezett. És innentől három emberre van szükség, kettő a megfelelő vályogkeveréket tölti be, egy a gépet irányítja” – magyarázza Krisztián, hogyan sikerült az egyik fő akadályt a 3D nyomtatással áthidalniuk. Az általuk fejlesztett technológiával egy harminc négyzetméter alapterületű, ötven négyzetméter összterületű, hat méter magas, galériázott ház falait nagyjából tíz nap alatt ki lehet nyomtatni.
Az Ökodome munkássága Rezsnyák Péter műszaki ellenőr figyelmét is felketette. Pétert a többség a SzakiEllenőr Youtube-csatornáról ismeri, az érdeklődését pedig leginkább az alapanyag keltette fel. Mint mondja, a vályog Mezopotámiától a napjainkig elkísérte az emberiséget, és újra felfedezését rendkívül izgalmasnak tartja. Az Ökodome projekt szerinte ígéretes.
„Merész és nagyratörő kísérlet, de óvatosan közelítik meg. Látom a potenciált, nemcsak az anyagban és a nyomtatásban, hanem az építészeti koncepcióban is. Amit ők csinálnak, annak folyamán nem keletkeznek durva, szennyező anyagok, nem használnak fel sok energiát, ha a kísérlet vagy az épület életciklusa végén ledarálják, akkor nem szemét keletkezik, hanem újrahasznosítható anyag. Ez nagy előnye”.
Fotók: Mohai Balázs
Mit lehet belőle építeni?
