Magyarországon immár 5 fajta vakcinával oltanak és átoltottság tekintetében is viszonylag jól állunk. A kormány az eddig lekötött 6,5 millió adag Pfizer vakcina mennyiségét 10,9 millióra emelte a héten, darabszámra továbbra is ebből van a legtöbb az országban. A héten a kínai Sinopharm szállítta a legtöbb oltóanyagot, fennakadás lehet az Astrazenecánál.
A héten újabb nagy szállítmány érkezett Kínából, összesen 450 ezer adag Sinopharm vakcina, a korábban érkezett 550 ezret gyakorlatilag már be is adták a háziorvosok. Az oltási stratégia ugyanis változott, a kétdózisú vakcinák esetében a kormány nem vacakolt, a készleten lévőket igyekezett mind beadatni, a második adagot pedig a közben beérkező adagokból fedezik (a kínai esetében ez nagyjából meg is jött). Az ellátási bizonytalanságok miatt megnyújtották a két dózis beadási közti időt valamennyi vakcina esetében, a Pfizer már jelezte, nem örül ennek a gyakorlatnak (először a britek vezették be ezt, példájukat több EU-s ország, köztük mi is követtük).

A Pfizer-Biontech vakcinája. Fotó: Biontech
Továbbra is igaz: Magyarországon jelenleg több vakcina van EU-s beszerzésből, de a lekötött mennyiségekből arányaiban a kínaiak és az oroszok tudtak eddig többet leszállítani. Igaz, keleti vakcinából a kormány eleve kevesebbet kötött le, 31 millió adag oltásra van szerződésünk, ebből 24 millió érkezik az EU-ból. Kapacitásgondok akadtak amúgy keleten is a gyártásban.