A vagyonadó-tervezet nem összeegyeztethető a startupok működésével. Az alapítókra aránytalan terhet ró, ami nincs összhangban valós teherbíró képességükkel, könnyen fizetésképtelen helyzetbe sodorva őket. Beláthatatlan károkat okozhat a szektorban, ha a szabályozás nem veszi figyelembe a startupokra jellemző kockázati profilt, valamint a befektetési és értékelési sajátosságokat.
A Startup Hungary ügyvezetőjének véleménycikke.
Több mint hat éve indítottuk el a Startup Hungaryt, hogy egy platformra tereljük azokat a startup-alapítókat, akik bebizonyították, hogy Magyarországról, súlyos versenyhátrányból indulva is lehet nemzetközileg sikeres tech cégeket építeni. Példaértékű történetük kihangosításával és tapasztalataik megosztásával inspiráljuk a következő generáció ambiciózus alapítóit, hogy több és jobb startup induljon itthonról.
Az elmúlt években szembeszélben dolgoztunk. Az átgondolatlan pénzosztásban kimerülő startup-támogatási politika és az elmúlt 15 év állami tőkeprogramjain keresztül elégetett százmilliárdok a piactorzítással több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hoztak. A Startup Hungarynél mindig hangot adtunk megosztó véleményünknek: nem a tőkehiány, hanem az ambiciózus startupok hiánya a szűk keresztmetszet. Az állam elsődleges szerepe a startup-ökoszisztéma fejlesztésében nem a pénzosztás lenne, hanem az, hogy szabályozással támogató és ösztönző környezetet teremtsen.
Ahogy sokan mások a közösségben, április 13-án nagyon bizakodva ébredtem. Magasan jegyzett nemzetközi befektetők üdvözölték az Európába visszatérő Magyarországot a Twitteren, sokan gratuláltak WhatsAppon, a Sifted újságírója pedig azt kérdezte, mit hozhat a kormányváltás a hazai startupoknak. Azt mondtam, amiben ma is hiszek: a rendszerváltás visszaadhatja a társadalomnak a startup-ökoszisztéma legfontosabb összetevőjét, a meritokráciába vetett hitet.
Azt a hitet, hogy kemény munkával, szorgalommal, kitartással, tehetséggel és némi szerencsével világraszóló sikereket lehet elérni, és hogy meddig jutunk, azt nem az határozza meg, hogy kit ismerünk, vagy mennyire vagyunk lojálisak.
Optimizmusra adott okot az is, hogy már a kampányban megjelent a „zebrák helyett unikornisok” szlogen, és hogy a gazdaságpolitika célja a modellváltás: összeszerelő üzemek helyett a tudásgazdaság és az innováció támogatása.
Senki sem gondolta, hogy pár hónappal később olyan szabályozástervezetet kell majd véleményeznünk, amely épp a legambiciózusabb, legígéretesebb startupokat sodorja egzisztenciális válságba, és értelmetlenné teszi, hogy itthonról bárki ilyen cég indításába vágjon bele.
A Startup Hungary a legsikeresebb startupok – többek között a SEON, a Bitrise, a Shapr3D és a Colossyan – alapítóival és vezető befektetőkkel közösen állásfoglalást és javaslatcsomagot dolgozott ki a startup-részesedésekre kiterjesztett vagyonadó lehetséges hatásairól. A Kármán András pénzügyminiszternek címzett nyílt levelet már több tucat ismert szakember aláírta.
Bízunk benne, hogy a döntéshozók meghallják az érveinket, és ha valóban egy virágzó tech- és innovációs ökoszisztéma felépítése a céljuk, finomítani fogják a vagyonadó-szabályozást.
Nem realizálható vagyonból nem lehet adót fizetni
A startupok működése tőkeigényes: egy sikeres cég nem egyszer, hanem több, egyre nagyobb befektetési körben von be pénzt, a kezdeti néhány millió eurótól a több tíz- vagy százmillió eurós körökig. Ma még kevés magyar startup jut el ilyen méretű tőkebevonásig. Magyarországnak azonban épp az ilyen, nagy növekedésre képes cégekből kellene sokkal több, a tervezet jelenlegi formájában pedig pont ezek útját állná el.
A kockázati tőkével finanszírozott startupok zárt világban működnek. Az alapítók részesedése jellemzően nem eladható, nem termel hozamot, befektetői jogok terhelik, valós értékét nehéz becsülni, és a realizálhatósága nagyon bizonytalan. Nem véletlen, hogy hitelt sem lehet felvenni rá.
A befektetők tudják, hogy a cégek többsége megbukik, ezért csak olyanokba fektetnek, amelyek akár a százszorosukra is nőhetnek. A néhány kiugró siker fizeti meg az összes kudarcot. Aki erre az útra lép, kényszerpályára kerül: a bevont pénzt a lehető leghatékonyabban kell elköltenie, hogy a cég a lehető leggyorsabban növekedjen, és még nagyobb befektetői elvárások mellett még több tőkét vonhasson be.
A legtöbb ötlet nem jut el az üzleti sikerig: nem sikerül a fejlesztés, elfogy a tőke, vagy a versenytársak gyorsabbak. A startup-sikerek nagyot szólnak: a befutott cég eladásával vagy tőzsdére lépésével a befektetők, az alapítók és a korai csapattagok is komoly vagyonra tehetnek szert. A bukások halkabbak: a befektetett pénz elvész, az alapítók és a csapattagok pedig csupán tanulsággal gazdagodnak. A cégben lévő értékből ilyenkor semmit sem tarthatnak meg; ha marad is benne valami, azt leggyakrabban a befektetők viszik el. A tervezet szerint viszont a vagyonadót addig évről évre befizetnék, és akkor sem kapnák vissza, ha a cég elbukik. Magyarország így olyan vagyon után szedne adót, amely az esetek többségében soha nem válik valódi pénzzé.
Kis túlzással olyan ez, mintha egy lottószelvény után a főnyeremény összegére kellene adót fizetni, még a sorsolás előtt.
Azt kérjük, hogy a befektetők pénze és a befektetési körök árazása ne számítson bele az alapítók részesedésének értékébe, a törvényben jól körülhatárolt, növekvő startupok alapítói és munkavállalói részesedése pedig feltételesen mentesüljön a vagyonadó alól.
Számítási aránytalanság és bizonytalanság
Egy startup-alapító könnyen válhat papíron milliárdossá, és akár már az első befektetési kör után jelentős adóteher keletkezhet. Az alapítók élete ilyenkor azonban messze áll a „luxizástól”: minimális bért vesznek fel, gyakran zacskós levesen és mirelit kaján vegetálnak, és annyit dolgoznak, hogy nem ritkán az irodában alszanak.
A tervezet alapján a startupokban lévő tulajdonrészt kétféleképpen lehet értékelni: az alapértelmezett képlettel vagy független cégértékeléssel.
Vegyük először a kevésbé rossz esetet, a képletet. Ez a cég saját tőkéjéből és az elmúlt három év átlagos nyereségéből számol. Egy veszteséges startupnál a hozam nulla, így a részesedés értéke a saját tőke harmada, a kisebbségi tulajdonosoknál pedig ebből még 25–30 százalék kedvezmény is jár. Első ránézésre ez megbocsátó. A gond az, hogy egy startup saját tőkéje jórészt a befektetők pénze. A bevont tőke a könyvekben a saját tőkét növeli, és jelentős része akkor sem tűnik el onnan, ha a cég elkölti: amit fejlesztésre fordít, az szellemi tulajdonként, aktivált értékként a mérlegben marad. Az egymást követő befektetési körök így részben összeadódnak.
Ma már egyre több startup von be kiugróan nagy összegeket, akár a korai szakaszban is, különösen az AI és a mélytechnológia területén. Egy AI-cégnél a modellek tanítása és futtatása, vagyis a számítási kapacitás és az inferencia költsége már az első években akár több tízmillió dollárt is elérhet, egy robotikai cégnél pedig a prototípusok, a tesztelés és a gyártás előkészítése igényel komoly beruházást. Nem véletlen, hogy a párizsi Mistral már 2023-ban 105 millió eurós seed kört zárt, és itthon is van már példa 7–10 millió dolláros induló tőkére.
Egy 40 millió dolláros seed kör után a 60 százalékos tulajdonrésszel rendelkező alapító a képlet szerint is évi kb. 17 millió forint vagyonadót fizetne, egy 100 millió dolláros Series A-kör után az 55 százalékos alapító pedig évi kb. 55 millió forintot, éves fizetésének többszörösét.
Mindezt olyan pénz után, amely nem az övé, hanem a cég fejlesztését finanszírozza. És ez még a kevésbé rossz eset.
Ront a helyzeten, hogy a tervezet épp a kockázati tőkés finanszírozás tipikus eseteiben nyitja meg az utat a független cégértékelés előtt: ha a részesedéshez részvényesi megállapodás, eltérő jogokat biztosító részvényosztály vagy opciós jog kapcsolódik, márpedig egy befektetőt bevont startupnál szinte mindig kapcsolódik. Ha a cégnek külföldi anyavállalata van, ahogy a nemzetközi befektetést bevonó magyar startupok többségénél, és az nem szolgáltat a magyar szabályok szerinti, könyvvizsgált adatokat, a független értékelés egyenesen kötelező. Ezt csak olyan cég végezheti, amelynek cégértékelésből származó bevétele az elmúlt három évben évente meghaladta a 250 millió forintot, legalább két módszerrel, minden évben újra. Ez önmagában is jelentős teher egy startupnak.
A nagyobb gond azonban az eredmény. A független értékelő a piaci összehasonlító módszernél nagy eséllyel a legutóbbi befektetési kör árazásából indul ki. Ez az árazás spekulatív: nem a cég mai teljesítményét, hanem a jövőbeli várakozásokat tükrözi, és a mai, felfűtött befektetési piacon gyakran túlárazott. A kapott érték így a legjobb esetben is a képlet szerinti érték sokszorosa. Ha az előző két példát így számoljuk, a 40 millió dolláros kör utáni 100 millió dolláros értékelésnél a 60 százalékos alapító évi kb. 191 millió forint,
az 1 milliárd dolláros értékelésnél az 55 százalékos alapító évi kb. 2,25 milliárd forint vagyonadót fizetne. Olyan cégrész után, amelyet nem adhat el, és amelynek értéke a következő körben vagy egy rosszabb piaci évben a töredékére eshet.
Léteznek olyan értékelési módszerek, amelyek figyelembe veszik, hogy az alapítók törzsrészvényeit befektetői jogok terhelik, és nem likvidek. Ilyen például az amerikai 409A-értékelés, amely jellemzően a befektetési kör árazásának töredékére értékeli a törzsrészvényt. Ennek azonban nincs kiforrott hazai módszertana, és még a töredék is vállalhatatlanul magas adót eredményezhet a cég minden fejlődési szakaszában: ha a kör árazásának csak az ötödével számolunk, a fenti két alapító akkor is évi kb. 30, illetve 360 millió forint vagyonadót fizetne.
(A számítások veszteséges céggel, más vagyon nélkül, 335 forintos dollárárfolyammal készültek.)
Ünnepelni kellene őket
Az ambíciót ösztönözni kellene, nem büntetni. Azokat az alapítókat, akik a karrierjüket teszik fel egy olyan útra, amelyen a siker esélye eleve kicsi, ünnepelni kellene, nem megnehezíteni a dolgukat. A tervezet viszont épp a hosszú távú építkezést büntetné: minél tovább épít valaki, és minél több tőkét von be, minél nagyobb értékelést ér el, annál nagyobb adót fizet egy csak papíron létező vagyon után.
Elsőre könnyű legyinteni, hogy mindez csak néhány tucat céget érint. Csakhogy épp ezekből a cégekből kellene sokkal több, és sokkal sikeresebbek. Magyarország így is le van maradva: a mindössze 1,3 milliós Észtország 11 unikornist termelt ki.
A startupvilágot nem az átlag, hanem a kiugró sikerek viszik előre. Egy sikeres cég körül új generáció nő fel: a korai munkatársakból és alapítókból angyalbefektetők, új cégek alapítói és mentorok lesznek, és a következő nagy siker jellemzően az ő köreikből indul. A nyílt levél aláírói között is ott vannak az Ustream, a Balabit, a Tresorit és az Indextools egykori alapítói, akik ma új cégeket építenek, és a következő generációba fektetnek.
A tervezet ezért nemcsak a mai cégeket hozná lehetetlen helyzetbe. A következő generáció már el sem indulna itthon: aki ma nagyot akar építeni, az a cégét és a saját életét is eleve külföldön kezdené. A startup-alapítóktól befolyó vagyonadó a tervezett bevétel töredéke lenne, egyetlen sikeres alapító távozása viszont ennél sokkal többe kerülhet. Aki itt marad, itt teremt munkahelyeket, egy exit után itt fizet adót, itt fektet be, és itt mentorálja az új alapítókat. Magyarország érdeke tehát nem az, hogy minél korábban megadóztassa az alapítóit, hanem hogy itthon tartsa őket, amíg van mit megadóztatni.
Most megteremthetjük azt a környezetet, amelyben a következő ambiciózus, tehetséges nemzedék itthon építhet világsikereket, és sikere után vissza is adhat az országnak. Ha valóban unikornisokat akarunk a zebrák helyett, ezt a vagyonadóban is figyelembe kell venni. Ebben szívesen segítünk.
Biás Csongor,
ügyvezető, Startup Hungary
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
