A Transparency International a Baross Gábor Tőkeprogramban befektetésben részesített magántőkealapoknak járt utána.
Mi történt? Újabb 35 milliárd forint állami forrás érkezett Tiborcz István egyik érdekeltségébe, ezúttal az Andezit Magántőkealapba, derítette ki a Transparency International (TI) Magyarország. A szervezet az MFB Invest Zrt.-től kért ki közérdekű adatokat a Baross Gábor Tőkeprogrammal kapcsolatban, leginkább arra vonatkozóan, milyen magántőkealapokat részesítettek befektetésben az utóbbi hónapokban. Az állami cég nem válaszolt, ezért a magyar TI pert indított, melyet első fokon meg is nyert, így több fontos információ is napvilágra került.
Miről van szó pontosan? A Baross Gábor Tőkeprogramot 2023-ban, 600 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg az állami tőkebefektetések koordinálására létrehozott Nemzeti Tőkeholding Zrt. a Nemzetgazdasági Minisztériummal együtt. Erről ebben a cikkünkben írtunk akkor. A program során előbb 164 milliárd forintot osztottak ki ingatlan- és értékpapírlapok között, ez egészült ki később újabb alprogramokkal, mint a 200 milliárd forintos Zöld Alapok és a Gazdaságélénkítő pillérek. A TI szerint már az elsőkörös kiírás is meglehetősen szelektívre és átláthatatlanra sikerült,