E hét hétfőn vette fel értékpapírlistájára a Budapesti Értéktőzsde az Épduferr Zrt.-t, amelynek a részvényeivel a nyilvános társasággá alakulás után rögtön meg is kezdődhet a kereskedés az Xtend piacon.
Az építőipar érthető módon nem tartozik a legvonzóbb szektorok közé a befektetők szemében, az Épduferr azonban annak egy válságálló szegletében működik.
A céget még kft.-ként 2004-ben alapították, Palkovics Milán, a jelenlegi többségi tulajdonos és igazgatósági elnök két évvel később szállt be. Akkoriban még acélszerkezet-gyártással és kivitelezéssel foglalkozott a cég, majd épp a nagy pénzügyi válság idején talált rá arra a területre, ahol ki tudott tűnni. Ez a generálkivitelezés, amellyel kimondottan multikat, nagyvállalatokat szolgálnak ki. Például sok Spar és Tesco Express üzlet építését és felújítását végezték el. Ezen a piacon nincs körbetartozás, a megrendelők stabilan fizetnek, de a kivitelezők nagyon szigorú határidőkkel dolgoznak. Palkovics Milán érthető büszkeséggel jegyzi meg, hogy még sose szaladtak bele olyan csúszásba, ami után kötbért kellett volna fizetniük.