Sinkó Ottó szerint mindenki tudja, mi járna, de a protest jellegű kétharmad igazi tesztje az lesz, hogy mi jut. Interjú a Videoton társtulajdonosával.
Sinkó Ottóval arról is beszélgettünk,
- hogy mit kezdjen az új rendszer a NER 16 évének „hibrid” cégeivel,
- miért gyanús figura ma Magyarországon a milliárdos,
- hogyan árnyalná az euróoptimizmusát egy exporterős vállalat vezetőjeként,
- milyen gazdaságpolitikával vehetne erőt magát Európa a versenyképessége hanyatlásában,
- és hogy mennyire téma a Videotonban az utódlás.
Emellett a huszonkettedik leggazdagabb magyarnak még néhány szakállas vicc is belefért.
Forbes.hu: Új országgyűlésünk, új kormányunk, új miniszterelnökünk van. Mit gondol az ország új vezetőiről?
Sinkó Ottó: Eddig három szakértői gazdasági vezetésünk volt, az első a Németh-kormány, a második a Bokros-Surányi páros, a harmadik pedig az Bajnai-Oszkó-kormány. Ők világos gazdasági koncepcióval rendelkeztek, és azzal nagy hatást gyakoroltak az országra. Reményeim szerint a mostani kormány is ilyen lesz. Egyelőre nincs okom azt hinni, hogy nem ilyen lesz.
A fentiek közül kettő szembesült azzal a problémával, amikor a szakmaiság konfliktusba kerül a politikai érvekkel. A mostani szakértőkre is ez vár?
Lehet. Ez a kétharmad protest jellegű kétharmad volt, így nem jelenti azt, hogy akik ebben részt vettek – mint például én is –, azok mind pont ugyanolyan politikát várnak. Vonatkozik ez a választókra és a választottakra is.
Ha sor kerül konkrét intézkedésekre, szembekerülnek majd azzal a régi edzős viccel, amikor odamegy a futballista az edzőhöz és azt mondja, hogy Józsi bácsi, azért nekem ez járna. Járna, fiam, csak nem jut.
Tehát abban mindenki egyetért, hogy mi jár. De szembesülni a realitásokkal annyit jelent, mint rájönni, mi jut. És ez mindig egy konfliktushelyzet.
Ha három kívánsága lehetne a kormányzathoz, mi lenne az?
Videotonként vagy magánemberként?
Mindkettő érdekel.
Videoton-sapkában, ami leginkább kihívások elé állít, az a forintárfolyam.
Nem tartja átmenetinek az erősödést?
Azért ez egy váratlan dolog. Még a választás előtt elgondolkodtam ezen az alternatíván, és azt prognosztizáltam, hogy egy rövid, átmeneti erősödés lehet, de utána gyengülés következik. Ebben az utóbbiban most már nem vagyok annyira biztos.
Előbb-utóbb szembesülni fog a kormányzat, a szavazók és a világ is ezzel a jár-jut dilemmával, azaz, hogy az ország helyzete valójában milyen. És nem zárom ki, hogy sokkal labilisabb, mint amilyet vártak. Az ismert hiány is nagy, de a következő részben kiderülnek a lappangó, burkolt, elhalasztott dolgok is.
Visszatérve a kívánságokra: a józan ész legyen a fő mozgatóerő. Működjön a piac. Ami piactorzítás volt, amilyen gyorsan csak lehet, felejtsék el. A kiszámíthatóság. Komolytalan lenne és morálisan is megkérdőjelezhető, ha azt mondanám, hogy adjanak nekünk támogatásokat, nem is ezt kérem. Azt viszont joggal várom el, hogy legyen kiszámítható, piacszerű a gazdasági környezet.
Fotó: Sebestyén László
„Előbb-utóbb szembesülni fog a kormányzat, a szavazók és a világ is ezzel a jár-jut dilemmával, azaz, hogy az ország helyzete valójában milyen. És nem zárom ki, hogy sokkal labilisabb, mint amilyet vártak.” Fotó: Sebestyén László
És magánemberként?
Ami magánemberként engem egy kicsit másképp érint, az a vagyonadó. Nemrég egy interjúban elmondtam, hogyan viszonyulok hozzá.
Elfogadja, de csak meghatározott célokra, meghatározott ideig.
Igen.
Magyarországon a milliárdos réteg szinte teljesen elveszítette a társadalmi legitimációját, részben a NER 16 éve miatt aki gazdag, az többnyire gyanús, csókos satöbbi. Nem segítene ennek helyreállításában mondjuk a vagyonadó?
Nekem régóta az az elvem, hogy akinek több adatik, attól több is váratik. De nem szeretek hangzatos, nagy dolgokat csinálni, inkább legyen sok kicsi, ami különösebben nem feltűnő, de azért ott van.
Úgy 30 évvel ezelőtt a szülőfalumban támogatni akartam egy oktatási alapítványt, de nem lett jó vége. Nem azért, mert én támogattam őket, hanem mert emberek összevesztek ennek apropóján, Az egyik ezt akarta, a másik azt. El is ment a kedvem a karitatív dolgoktól.
Aztán pár évvel később kint álltam a ház előtt anyámmal, fölnéztem a templomtoronyra, és láttam, hogy ott egy üres karika. Terveztek oda egy toronyórát, de befejezni nem tudták. Úgyhogy rakattam oda egyet. Na, mondtam, ebbe kössetek bele! Ez volt az a pont, amikor a helyiek megértették, hogy én csak azért akarok segíteni, hogy segítsek, nem azért, mert bármit várok cserébe.
Hogy áll az elszámoltatás kérdéséhez?