Hát eljött az őszi óraátállítás megint: ma, hajnali 3 óráról 2 órára kellett visszatekerni az óráinkat. Igen, szerencsére ez az a forduló, amikor mi, átlagemberként „jól” járunk, azaz egy órával többet aludhatunk szombatról vasárnapra.
Más szempontból nézve ugyanakkor meglepő, hogy 2022-ben is erről kell hírt adnunk, ugyanis
az eredeti tervek szerint már egy éve nem kéne törődnünk az időállítgatással.
Az Európai Parlament már 2019-ben megszavazta azt a javaslatot, aminek értelmében az Európai Unió minden tagállamában el kell törölni az óraátállítást, az országok ugyanakkor szabad kezet kapnak abban, hogy a téli vagy a nyári időszámításra álljanak át állandó jelleggel. Határidőnek akkor 2021-et szabták meg.
A dátum ugyanakkor nem sokáig volt érvényes: a tagállamok rögtön hosszas egyezkedésekbe kezdtek, hogy lehetőleg ugyanabba az irányba váltson mindenki. A 27 ismeretlenes egyenletrendszerre pedig még a covidjárvány okozta rendkívüli idők is ráültek, így végül 2024-re tolták ki a határidőt.
Hogyan áll az egyezkedés?
Hivatalosan tehát két éven belül végleges döntést kellene hoznunk, ám gyanúsan nagy a csend a javaslat körül.
„Az óraátállítás ügye teljesen áll, immár évek óta”
– mondta a Forbes.hu-nak Gyévai Zoltán EU-szakértő. A labda most a tagállami kormányoknál pattog, nekik kéne végleges döntést hozniuk, ám Gyévai szerint annyira megosztó a téma, hogy a Tanács nem nyúlt hozzá érdemben. „Mindenki maga dönthetné el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást választja, így elvileg az is lehetséges, hogy két szomszéd időzónája elszakad egymástól.” A szakértő arra számít, hogy a javaslat eredeti megfogalmazója, az Európai Bizottság előbb-utóbb visszavonja azt.
Minek állítgassunk bármit is?
Az óraátállítás eltörlése mellett több érv is szól:
- Ez a többségi akarat. A Bizottság a javaslatot megalapozó 2018-as kutatásában a 4,6 millió megkérdezett európai állampolgár 84 százaléka állt az eltörlés pártján. Leginkább az északi országok lakosai támogatták a javaslatot, de Magyarországon is átlagon felül értettek egyet vele (90 százalék). Egyedül két mediterrán állam, Ciprus és Görögország lakosai ragaszkodnának a jelenlegi rendszerhez, de ott is szűk a többség.
- Egészségesebb. Alvásszakértők szerint az óraátállításhoz az emberi szervezet nehezen, vagy egyáltalán nem képes alkalmazkodni. Nem érdemes megbontani mesterséges beavatkozásokkal a hosszú idő alatt kialakult bioritmusunkat.
- Nem is annyira hatékony. Az átállásokat eredetileg az energiamegtakarítás miatt vezették be, ám sokak szerint ma már nem is annyira jelentős ez a hatás.
Drága energia, drága idő
Az egyre mélyülő energiaválság ugyanakkor pont a harmadik érvet boríthatja most fel. Lehet, hogy keveset takarítunk meg az óraátállítással, de az egyre emelkedő áram- és gázárak mellett minden megtakarított kilowattóra számít, gondolhatnánk.
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) számításai szerint Magyarországon napjainkban is energiát takarítunk meg az óraátállításokkal, ám a hatás féloldalas: március végén a nyári időszámításra váltással energiát nyerünk, ősszel ugyanakkor nincs kimutatható megtakarítás.
A mostani óraátállítás tehát nem sok vizet fog zavarni a napi villamosenergia-felhasználásunkban.
A MAVIR egyébként úgy becsli, hogy évente 80 gigawattóra energiát takarít így meg az ország villamos energiában (ebben tehát nincs benne a gázfogyasztás). Ez egy Egerhez hasonló közepes méretű magyar város éves áramfogyasztásának felel meg.
A társaság 2015-ös számítása szerint ezzel évi 4-5 milliárd forintot spórolunk az ország áramszámláján – mai árakon számítva ugyanakkor ez érdemben magasabb összeg lehet, hiszen a vállalatok energiaszámlái a sokszorosukra emelkedtek az utóbbi hónapokban, a háztartások által fizetett elektromos áram ára a rezsicsökkentés részleges kivezetésével pedig 28,9 százalékkal nőtt.
Viszont az óraátállítás sorsa még energiamegtakarítással együtt sem ütötte át a döntéshozói közöny falát, nem lett fontosabb ügy az energiaárak emelkedése miatt. Gyévai szerint az energiaválság kapcsán fel sem merült az óraátállítás EU-s körökben, mivel egyszerűen nincs bent a jogalkotói köztudatban. „Egyébként is halott projekt, és nyilván nem most fog életre kelni.”