Mit jelent ez a gyakorlatban? A csomag Kovács szerint azért sem csökkentheti az éttermi árakat, hiszen
„nincs mit csökkenteni”.
„Az inflációt sem tudtuk követni az árainkkal, mert ha indokolt mértékben emeltünk volna, a vendég egyszerűen nem jött volna be.” Úgy véli, az ország minden éttermének segítség a csomag: „A legnagyobb forgalomösztönző hatása egyértelműen a reprezentációs adó eltörlésének van. A többi elem inkább adminisztrációcsökkentés, adócsökkentés, ami szintén nagyon fontos.”
Bezárások. Kovács beszélt arról is, miért zárnak be sorra az ikonikus éttermek Magyarországon. „Egyszerűen azért, mert a tulajdonosok belefáradtak. Nem tudnak vagy már nem akarnak megújulni, alkalmazkodni a megváltozott igényekhez. (…) Közben a szektor a valaha mért legnagyobb, 2019-es forgalmat közelíti alulról: az inflációt kiszűrve majdnem elérjük azt a szintet,
csak éppen kilencezerrel kevesebb üzlettel és több mint kétezerrel kevesebb alkalmazottal.
Ugyanazt az értéket állítjuk elő, csak sokkal szerényebb eredménnyel: ebbe fáradnak bele a vállalkozók.”
Hogyan tovább? A testületi elnök szerint „a legnagyobb bajban azok az éttermek vannak, ahová a turisták nem járnak. Ahol nincs turizmus, ott a magyar vendégek sem költenek eleget. A peremkerületek és a vidéki éttermek vannak most igazán nehéz helyzetben.” Kovács szerint azért nekik lesz különösen segítség a reprezentációs adó eltörlése, mert „főként a vidéki és a magyar vendégkörre fog hatni, ott hozhat érezhető forgalomnövekedést”.
A borítókép illusztráció.