2012 januárjára súlyos bizalmi válság alakult ki Magyarországgal kapcsolatban. A forint történelmi mélypontra esett, az euró árfolyama 324 forint fölé ment, megugrottak a magyar állampapírhozamok és az ország kockázati felára, a magyar költégvetés borzasztó állapotban volt, az EU pedig hallani sem akart róla, hogy Budapest haladékot kapjon a büdzsé rendbetételére. Ezzel az Orbán-kormány meg is kezdte konfliktusos politikáját Brüsszellel, miközben itthon olyan piaci pletykák is terjedtek – ne feledjük, nem sokkal vagyunk a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása után –, hogy a kormány esetleg hozzányúlhat az MNB devizatartalékához vagy a lakossági bankbetétekhez (utóbb kiderült, ezeknek nem volt alapja, rémhírterjesztés miatt nyomozás is indult). Januárra minden összeállt ahhoz, hogy a piacok nagyon idegesek legyenek.
Matolcsy György, az akkori nemzetgazdasági miniszter és Simor András jegybankelnök többször is egyeztetett egymással, például 2011-ben a devizahitelek rendezése kapcsán is (ahol jelen volt a pénzügyekért felelős államtitkár, Kármán András is). Hogy a helyzet mennyire súlyossá volt 2012 elejére, azt jól mutatja, hogy két évvel az első kétharmados győzelme után Orbán Viktor először folytatott személyesen megbeszélést az MNB – a Fidesz által folyamatosan támadott – elnökével, demonstrálva, hogy képesek az együttműködésre. Persze Orbánra jellemző, hogy még ilyen helyzetben sem állt ki egy Simorral közös tájékoztatóra, hiába tervezték. A tét a forint védelme volt. A piacokat némileg megnyugtatta az MTI által közreadott fotó, ahol Orbán és Simor egy tárgyalóban ült. Az ominózus találkozón részt vett Matolcsy és Varga Mihály is.
Ma Kármán András a pénzügyminiszter, Matolcsy György 12 évig vezette a jegybankot, a forint jó erőben is 360 körül ingadozik az euróval szemben, Varga Mihály az MNB elnöke, Orbán Viktor bukott miniszterelnök, a piacok pedig bizakodóak az új magyar kormánnyal a tragikus költségvetési helyzet ellenére is.
Csak kapkodjuk a fejünket most, hogy Simor és Matolcsy útjai újfent keresztezték egymást. Simor még tavasszal beszélt arról, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erstére: azt akarta elérni, hogy eltávolítsák a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor állítása szerint a bankot kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. A jegybank új vezetése kivizsgálta az ügyet, majd feljelentést tett. Ennek a következménye lett, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) összesen hét embert gyanúsított meg hivatali visszaéléssel. Mindegyiküknél házkutatást tartottak, és adatokat mentettek a mobileszközeikről.
Matolcsynak amúgy is sűrű napja volt, hiszen a jegybanki alapítványok ügyében is aktivizálták magukat a nyomozó hatóságok. A legnagyobb port ugyanakkor nem a sajtó által korábban amúgy igen alaposan dokumentált ügy kavarta fel.
A kormányváltás után valószínűleg kevesen mondták volna meg, hogy a legkomolyabb következménye az ún. Volán-ügynek lehet majd. Egyértelmű, hogy a leglátványosabb fordulat itt történt: a bíróság elrendelte Jellinek Dániel és Szivek Norbert letartóztatását. Az egyikük az ország egyik leggazdagabb üzletembere, a másikuk korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) vezette.
A Volán-ügy középpontjában az a gyanú áll, hogy az állami busztársaságok számára hátrányos beszerzéseken és szerződéseken keresztül milliárdok kerülhettek magánérdekeltségekhez. A vizsgált ügyletek között buszlízing, karbantartási szerződés és ingatlanügylet is szerepel. A nyomozók azt is vizsgálják, hogyan mozgathatták tovább a pénzt színlelt kölcsönökkel, a Telex szerint ezen a ponton kerülhetett képbe Jellinek Dániel egyik cége. Az üzletember cégcsoportja tagadja, hogy Jellinek bűncselekményt követett volna el. A Jellinek érdekeltségébe tartozó Indoteknél először a Nemzeti Nyomozó Iroda jelent meg, aztán lépett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) is. A rendőrség szeptember 10-én nyolc gyanúsítottról számolt be, a KNYF ügyében szeptember 17-re ötre nőtt a gyanúsítottak száma. Egyelőre nem tiszta, a két érintetti kör mennyiben fedi egymást. Jellinek az NNI idézésére szeptember 10-én önként megjelent, öt nappal később előállították, majd letartóztatták.
A Volán-ügyben két nyomozati szálat kell megkülönböztetni: az NNI a túlárazott beszerzéseket és a kapcsolódó ügyleteket vizsgálja, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig vesztegetés miatt jár el. Utóbbi szál már a korábbi állami vezetőkig ér: az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter és Szivek Norbert egykori MNV-vezér 2015–2018 között együtt több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át a Volánbusszal szerződő cégek képviselőjétől. A Volán-társaságokat az érintett időszakban ugyanis az MNV felügyelte, amelynek élén Szivek állt, fölötte pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium működött – Seszták vezetésével. A KNYF szerepe azért is fontos, mert megalapozott gyanú esetén el tudják indítani a mentelmi jog felfüggesztését (amit a Legfőbb Ügyészség indítványoz hivatalosan). Szeptember 22-én a történet politikai szála is kézzelfoghatóbbá vált: indítványozták Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését (Seszták most is képviselő, ezért illeti meg mentelmi jog). A volt miniszter közölte: nem követett el bűncselekményt.
Az elmúlt három hónap mérlege azonban jóval több ennél az egy történetnél. Az új kormány felállása óta tíz (plusz egy) ügycsoportban történtek olyan nyomozati cselekmények, amiket a NER alatt nehezen lehetett volna elképzelni.
Az óbudai ügyben közben másik két ismert milliárdos neve került elő. A KNYF Veres Tibort, a Wallis alapítóját, valamint Nagygyörgy Tibort, a Biggeorge alapító tulajdonosát is gyanúsítottként hallgatta ki. Mindketten vitatják a gyanúsítást, és panasszal éltek ellene. Az ügyészség kétnapos akciójában tizenhárom helyszínen kutatott és foglalt le bizonyítékokat, tizennégy újabb emberrel közölték a gyanút, így negyvenhétre nőtt ennek az ügynek gyanúsítottjainak száma.
A jegybanki alapítványok történetében ennél korábbi szakasznál jár az eljárás. Tegnap a KNYF megerősítette, hogy kutatást és lefoglalást végzett az MNB-t érintő, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyó ügyben. Az ATV értesülése a Matolcsy-körhöz kötötte a házkutatásokat. Az ügyészség ugyanakkor külön leszögezte: gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. A volt jegybankelnök környezetében végzett bizonyítékgyűjtés azonban érdemi lépés, Matolcsy György személyes meggyanúsítása ugyanakkor nem történt meg ebben az ügyben.
Az NKA támogatásainak ügyében a NAV járt el, majd a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség és a Kecskeméti Járásbíróság. Június 23-án már őrizetbe vételek is történtek, majd letartóztatások következtek, júliusban Hankó Balázs egykori kulturális miniszter egyik közvetlen munkatársa is letartóztatásba került. Szeptemberben már a támogatások felhasználói oldalán is történt ilyen lépés: Fásy Ádám feleségét egy dokumentumfilm támogatásának elszámolása miatt tartóztatták le.
Szeptember 22-én aztán az ügyben újabb szintlépés történt: az ügyészség Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. Álláspontjuk szerint a volt miniszter és társai olyan döntési rendszert működtettek, amelyben 1079 támogatással összesen 17,3 milliárd forintot használtak fel az NKA törvényi céljaitól eltérően. Az ügyet még Molnár Áron színész-aktivista robbantotta ki, és már akkor erős volt a gyanú, hogy a választások előtt a kormány a kulturális pénzek egy részét kampánycélokra folyatta el. Az ügynek sok szála van, hiszen a támogatásokkal nem mindenki tud elszámolni, de olyan is volt, aki inkább visszautalta az összegeket a kormányváltás után.
A gyanú szerint értékében a Volán- és az NKA-ügy a két legnagyobb, de a nagy nevek mellett öt további eset mutatja, milyen széles körben indult hatósági munka:
Forbes-gyűjtés
Külön tétel a Fradiváros, ebben az ügyben a BRFK nyomozást indított a 25 milliárdos állami támogatásból tervezett sportkomplexum ügyében. Itt a Belügyminisztérium is vizsgálódik, és az FTC által bemutatott dokumentumok alapján úgy tűnik, a beruházásra kapott források egy jó részét a klub a férfi labdarúgócsapat igazolásaira költötte. A sportért felelős BM már most visszaköveteli a támogatást a klubtól.
Mennyire vannak közel a nyomozók az Orbán családhoz?
A volt miniszterelnök rendre visszautasította, hogy családtagjai közbeszerzéseken gazdagodnának, de ez nem volt igaz. A Direkt36 alapos nyomozás után derítette ki, hogy Orbán Viktor édesapja beszállítóként közvetve, de fontos beszállítója volt nagy állami beruházásoknak, ráadásul igen magas profitrátával abszolválta a bőséges éveket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomoz az Orbán Győző érdekeltségébe tartozó Dolomit Kft. és a Mészáros Lőrinchez kötődő V-Híd szerződései miatt. A kérdés éppen az, túlárazva szállíthatott-e követ a volt miniszterelnök édesapjának cége az állami beruházásokhoz. A nyomozást a Transparency International feljelentését követően rendelték el. Ebben az esetben egyelőre nem tudunk arról, hogy lett volna gyanúsítás, házkutatás vagy kihallgatás. Orbán Győző szerint cége betartotta a jogszabályokat, és azonos feltételekkel szolgálta ki ügyfeleit.
Nem családtag, ugyanakkor a letartóztatásban lévő Jellinek Dániel számos üzletet bonyolított Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével, aki ha mértékben nem is, de tempóban Mészáros Lőrincet idéző módon gazdagodott az elmúlt években. Jellinektől került Tiborczhoz több nagy értékű ingatlan és szálloda, így a patinás Gellért Szálló is, de volt közös belgrádi ingatlanügyletük is.
A G7 2023 nyarán egy több cégen keresztülfutó pénzmozgást rekonstruált, amely alapján 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint juthatott Jellinek Dániel cégcsoportjából Tiborcz István üzleti köréhez – a feltételezés szerint osztalékelsőbbségi részvényeken keresztül tudtak ekkora pénzt megmozgatni a két cég között. (A következtetéseket Jellinek később vitatta, de megjelenésekor a cikket nem kommentálta.) A HVG ugyanakkor már korábban arról írt, hogy a Volán-ügyben az érintettek további kapcsolataira is rákérdeznek, így Tiborcz Istvánra is (de őt eddig nem keresték a hatóságok).
A 2026-os Fidesz-kampányban Orbán Balázs mellett Kaminski Fannynak jutott fontos szerep, utóbbi már évek óta Orbán Viktor közösségi médiás felületeit kezelte nem elhanyagolható összegért. A rendőrség szeptember elején erősítette meg a Telexnek, hogy emiatt az NNI hűtlen kezelés miatt büntetőeljárást folytat. A Miniszterelnökség előzőleg több mint négymilliárd forint közpénzt érintő szerződéseket vizsgált át, majd ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ahogy arról a Forbes korábban beszámolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közbeszerzés nélkül szerződött Kaminski Fanny cégével, amelynek a havi díja 63,7 millióról 86,5 millió forintra emelkedett. Ebben az ügyben közvetlenül a volt kormányfő megjelenéseire fordított közpénzek felhasználását vizsgálják. Kaminsky szerint 0-24 órás munkát végzett és nem egyedül, ugyanakkor az is kiderült nemrég, hogy az Országgyűlés Hivatalával is volt szerződésük.
Az egykori kormányfő lánya, Tiborcz feleségének, Orbán Ráhelnek a neve is előkerült a nyár végén, amikor kiderült, hogy a 2024-es Budapest Influencer Trip teljes költsége nettó 3,18 milliárd forint volt, de ebben az ügyben nem történt feljelentés.
Ügyek és eljárások · 2026. szeptember 22.
Ki nyomoz, és hol tartanak az ügyek?
Tizenegy ügycsoport a beszerzésektől a kulturális támogatásokig. A cikkben ismertetett eljárások, szereplők és legfontosabb fejlemények.
Ügycsoportok, eljáró szervek, ismert fejlemények és az érintettek szerepe, a 2026. szeptember 22-i cikk alapján.
| Ügycsoport · Mi az ügy? | Ki nyomoz? | Mit tudunk? | Érintettek és szerepük |
| 01Volán-ügyBuszlízing, karbantartás és ingatlanügyletek; feltételezett túlárazás, pénzmozgások és vesztegetés. |
NNI: beszerzések és kapcsolódó ügyletek. KNYF: vesztegetési szál. |
Letartóztatások Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet szeptember 17-én letartóztatták. Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését szeptember 22-én kezdeményezték. |
Jellinek Dániel és Szivek Norbert: gyanúsítottak. Seszták Miklós: mentelmi eljárással érintett volt miniszter. Az Indotek tagadja, hogy Jellinek bűncselekményt követett volna el. |
| 02Óbudai korrupciós ügyÖnkormányzati megbízásokhoz, közbeszerzésekhez és ingatlanprojektekhez kapcsolódó feltételezett vesztegetés. |
KNYF |
Gyanúsítások A szeptemberi akcióban 13 helyszínen kutattak, 14 újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanúsítottak száma 47-re nőtt. |
Veres Tibor, a Wallis alapítója és Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge alapítója: gyanúsítottak. Mindketten vitatják a gyanúsítást. |
| 03Simor–Erste-ügySimor András állítása szerint jegybanki nyomásgyakorlással akarták elérni eltávolítását az Erste Group felügyelőbizottságából. |
NNI |
Gyanúsítások Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként hivatali visszaélés miatt. Házkutatásokat tartottak, és mobileszközökről mentettek adatokat. |
Matolcsy György: gyanúsított. Simor András: a nyomásgyakorlást nyilvánosságra hozó volt jegybankelnök. Az MNB új vezetése tett feljelentést. |
| 04Jegybanki alapítványokA jegybanki alapítványokhoz kapcsolódó vagyonkezelés; különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja. |
KNYF |
Kutatás, lefoglalás A cikkben idézett ügyészségi tájékoztatás szerint kutatás és lefoglalás történt, gyanúsítotti kihallgatás még nem. |
Jegybanki alapítványok és kapcsolódó vagyonkezelők; sajtóértesülés szerint a Matolcsy-kör. Matolcsy György ebben az ügyben a cikk szerint nem gyanúsított. |
| 05NKA-támogatásokA támogatások odaítélésének és elszámolásának vizsgálata. Az ügyészség szerint 1079 támogatásnál 17,3 milliárd forintot használtak fel a törvényi céloktól eltérően. |
NAV Ügyészség: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. |
Letartóztatások Júniustól őrizetbe vételek és letartóztatások történtek. Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését szeptember 22-én kezdeményezték. |
NKA-tisztviselők és támogatási kedvezményezettek. Hankó Balázs: mentelmi eljárással érintett volt miniszter. Fásy Ádám feleségét egy dokumentumfilm támogatási ügyében letartóztatták. |
| 06OMSZ-beszerzésekMentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzés vizsgálata, hűtlen kezelés gyanújával. |
NNI |
Bizonyítékgyűjtés Augusztus 11-én kutatásokat, lefoglalásokat és szemlét tartottak. A nyomozás az OMSZ feljelentése alapján indult. |
Az Országos Mentőszolgálat és a beszerzésben részt vevő vállalkozások. A cikk nem nevez meg gyanúsítottat. |
| 07Nyuszimotor-beszerzésA Balásy-cégekhez kapcsolódó, mintegy 239 millió forintos játékmotor-beszerzés feltételezett túlárazása. |
NNI |
Bizonyítékgyűjtés Kutatások, szerződések, iratok és elektronikus adatok lefoglalása, valamint kihallgatások történtek. |
A megrendelő minisztérium és Balásy Gyula érintett cégei. A cikk Balásy személyes meggyanúsításáról nem számol be. |
| 08MÁV-tartozáselengedésÖnkormányzati tartozások elengedésének vizsgálata, hűtlen kezelés gyanújával. |
NNI |
Nyomozás Augusztus 23-án ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás. |
A MÁV érintett társasága és az adós önkormányzatok. A cikk nem nevez meg gyanúsítottat. |
| 09Közösségi médiás szerződésekOrbán Viktor közösségi médiás megjelenéseihez kapcsolódó, több mint négymilliárd forintos szerződésállomány vizsgálata. |
NNI |
Nyomozás Szeptember elején megerősítették a hűtlen kezelés miatt folyó büntetőeljárást. A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették. |
Kaminski Fanny cége és a korábbi Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződései. Orbán Viktor felületeiről van szó; a cikk személyes gyanúsításukról nem számol be. |
| 10Dolomit–V-Híd-szerződésekÁllami beruházásokhoz szállított építőanyagok feltételezett túlárazása; hűtlen kezelés gyanúja. |
BRFK |
Nyomozás A Transparency International feljelentése nyomán rendelték el a nyomozást. A cikk nem számol be gyanúsításról. |
Orbán Győző érdekeltsége, a Dolomit Kft. és a Mészáros Lőrinchez kötődő V-Híd. Orbán Győző szerint cége betartotta a jogszabályokat. |
| 11FradivárosA 25 milliárd forintos állami támogatásból tervezett sportkomplexumra kapott pénz felhasználása. |
BRFK Külön minisztériumi vizsgálat: BM. |
Nyomozás Nyomozás indult; a Belügyminisztérium is vizsgálódik, és visszaköveteli a támogatást. |
A Ferencvárosi Torna Club mint támogatott szervezet. A cikk nem nevez meg gyanúsítottat. |
Mikor jöhetnek a vádemelések?
A szeptemberi letartóztatások után könnyű azt gondolni, hogy a hatóságok itt már előrébb járnak, és a Volán-ügy hamarosan bíróság elé kerül. Ez ugyanakkor nem valószínű, ráadásul az ügy több szálon fut, van, ahol már 2021-ben is volt kutatás, de a KNYF a vesztegetési ügyben csak idén májusban indított nyomozást. Az idei előállításokat érdemes inkább úgy kezelni, mint egy hosszabb bizonyítékgyűjtés látványos állomásait.
Összehasonlításként a Schadl–Völner-ügy adhat kapaszkodót. Schadl Györgyöt 2021 novemberében tartóztatták le, a KNYF pedig 2022 októberében emelt vádat ellene és huszonegy társa ellen. A letartóztatástól a vádemelésig tehát nagyjából egy év telt el – ez azonban nem a teljes felderítés időtartama volt.
A Volánnál a nyilvánosságra került ügyletláncok alapján a kulcsfeladat annak összerakása lehet, ki döntött a hátrányos szerződésekről, ki jutott a pénzhez, és az egyes szereplők mit tudtak annak eredetéről. Ehhez a lefoglalt levelezések, szerződések és banki adatok feldolgozása, a vallomások ellenőrzése, illetve szükség esetén szakértői vizsgálatok vezethetnek közelebb. A túlárazás megállapítása és egy ember személyes büntetőjogi felelősségének alátámasztása ráadásul két külön bizonyítási feladat.
Újabb vallomások vagy beismerések felgyorsíthatják a munkát, de további szereplőkhöz, tranzakciókhoz és újabb bizonyítandó állításokhoz is elvezethetnek. Az ügyészség a beismerő terhelttel egyezséget is köthet, ami egyszerűsítheti az eljárást, a vádemelésnek ugyanakkor nem feltétele a beismerés. Az ügyészi döntés alapja a bizonyítékok összessége, és a mentő körülményeket is vizsgálni kell. Ezt amúgy az ügyészség eljárási tájékoztatója is hangsúlyozta.
Seszták Miklós esetében további eljárási kapu a mentelmi jog: most ugyanis annak még csak a felfüggesztését indítványozták. Az erről szóló parlamenti döntés az ő személyét érintő eljárás folytatásához fontos, önmagában azonban még nem teszi vádemelésre éretté az ügyet, és ugyanez igaz a másik exminiszterre, Hankó Balázsra is.
Az ugyanakkor nagyon látványos, mekkora lendületet kaptak az ügyészek és az NNI is a kormányváltás után. De szeptembertől érkezik egy új szereplő, aki még jobban felpörgetheti a nyomozásokat.
Szeptember végén új szereplő léphet be a nagy korrupciós ügyekbe
A Volán-ügyben a letartóztatások mellett egy másik kérdés is milliárdokat ér: hol van most az a pénz, amely a gyanú szerint az állami busztársaságoktól került magánérdekeltségekhez? A nyomozók köztes cégeket, kölcsönöket és ingatlanügyleteket vizsgálnak. Egy ilyen ügyben kaphat jelentős szerepet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, az NVVH.
A következő fontos dátum 2026. szeptember 27., amikor hatályba lépnek a hivatal büntetőeljárási jogosultságai. Unger Anna elnök szeptember 28-ra ígérte annak a négy ügynek a megnevezését, amelyet elsőként vennének át más hatóságoktól. A kiválasztás Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes szakmai feladata volt, az ügyek nevét még nem árulták el.
Az NVVH-törvény büntetőeljárási rendelkezései szerint a hivatal a hatáskörébe tartozó, közhatalommal vagy közvagyonnal kapcsolatos kiemelt bűncselekmények ügyét a vádemelés előtt saját hatáskörbe vonhatja. Erről határozatot hoz:
az átvétel különösen akkor indokolt, ha így hatékonyabban lehet visszaszerezni a vagyont és érvényesíteni a büntetőjogi felelősséget.
A folyamatban lévő határidők ettől nem indulnak újra.
Nagyon fontos újdonság, hogy az NVVH ügyészi szerepe is erős lesz. A saját hatáskörébe vont ügyben nyomozhat, felügyelheti a felderítés törvényességét, irányíthatja a vizsgálatot, és közvádlóként is eljárhat. Vagyis megfelelő bizonyítékok esetén a vádemelésig és a bírósági vádképviseletig viheti a történetet. A törvény pontos megfogalmazása szerint ezekben az eljárásokban az ügyészség jogait az NVVH, az ügyész jogait az eljáró NVVH-tag gyakorolja. A rendőrség munkája közben továbbra is szükséges lehet: a törvény indokolása külön kitér arra, hogy a hivatal nyomozási cselekmények elvégzésére utasíthatja a nyomozó hatóságot.
Egy Volán-típusú ügyre lefordítva ez azt jelentheti, hogy ugyanannak az eljárásnak a részeként követik végig a döntéshozók felelősségét és a pénz útját: melyik szerződésből származott, milyen cégeken ment keresztül, milyen vagyontárgy lett belőle, és mi szerezhető vissza. (Hangsúlyozzuk: még nem tudni, milyen esetekkel indít a hivatal, és hogy a Volán-ügy köztük lesz-e.)
A hivatal alapfeladatai között kifejezetten szerepel a szerződéses láncok, a tényleges tulajdonosi kapcsolatok és a közvagyonból kikerült vagyon feltárása, biztosítása és visszaszerzése.
A szeptember végi indulás ugyanakkor még nem jelenti a teljes szervezet felállását. Unger közlése szerint a közpénzügyi, a vádemelési és a fellebbviteli elnökhelyettes megválasztását október 8-ra tervezik. A jogkörök mellé szakembereknek és működő szervezetnek is fel kell sorakoznia. Az első négy ügy ezért azt is megmutatja majd, mire képes az új hivatal a gyakorlatban: mennyi bizonyítékot tud bíróság elé vinni, és mennyi vagyont tud megőrizni addig, amíg a felelősségről döntés születik. A legnagyobb kérdés: a különböző hatóságok képesek lesznek-e majd növelni a hatékonyságot és együttműködni? A jó munkakapcsolat mellett a hatóságoknak szüksége lesz erőforrásokra: elsősorban pénzre és emberre. Sőt, Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke korábban a Forbes Money podcastban arról is beszélt, az ügyek vizsgálatának egy részét szigorú feltételek mellett akár a magánszektornak is ki lehetne szervezni, és a mesterséges intelligenciát is itt az idő bevetni a nyomozati szakasz lerövidítésére.