Scarlett Johansson két hónapja perelte be a szórakoztatóipari óriást, ám a felek most peren kívül megegyeztek. Konkrétum nincs, vannak viszont egymást ajnározó nyilatkozatok – írja a BBC.
A színésznő azért perelte be a Fekete Özvegy című filmet forgalmazó stúdiót, mert az a beleegyezése nélkül párhuzamosan a mozikban és a Disney+ streamingfelületén is elérhetővé tette a filmet. Ezzel Johansson jelentős összegektől esett el.
Szerződésszegés volt az ok
A Walt Disney leányvállalata, a Marvel Studios 2019-ben szerződésben vállalta, hogy legalább 1500 vásznon fogják vetíteni a Fekete Özvegyet – Johanssonék szerint ez értelmezhető mozis exkluzivitásnak is, ami a szerződéskötés pillanatában iparági sztenderd volt. A koronavírus-járvány előtt általában 90 és 120 nap közötti időszakban kizárólagos vetítési jogot élveztek a mozik.