A hazai járványkezelés egyik arca is megkapta az oltást. A professzor korábban már átesett a fertőzésen.
Igazolt COVID-19 fertőzése után 3 hónappal dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A Semmelweis Egyetem rektorát négy másik orvoskollégájával együtt dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával – tudta meg a Semmelweis Egyetemtől a Forbes.hu.

Merkely Béla megkapja a Szputnyik V vakcinát. Fotó: Semmelweis Egyetem
A rektor hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára. Az egyetemen 2020. december 26-án kezdték meg az oltásokat, mára a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése.