A Kicsi Japán komoly törzsközönséget alakított ki, de eddig nem jött össze a terjeszkedés, hiába próbálkoztak. Nem adták fel, nyit az új budapesti éttermük.
Öt évvel ezelőtt az Üllői út és a Nagykörút sarkánál, a vonzónak nem nevezhető árkádok alatt nyitotta meg a Kicsi Japán első éttermét Yoshito Hirose. A halk szavú, mosolygós, szakmája iránt alázatos férfi egy ismerősétől hallott Budapestről, akkoriban pedig már érlelődött benne a gondolat, hogy japán éttermet nyisson valahol Európában. Az ajánlást repülőút követte, és örömmel konstatálta, hogy Budapest még nincs tele japán éttermekkel, így aztán belevágott.
„Nagyon vicces, ahogy azt mondják, hogy »kicsi Japan«” – mondja mosolyogva a séf. Az Üllői úti hely először 30 négyzetméternél is kisebb volt, de meg akarták mutatni azt a hatalmas gasztronómiai tudást, amit Japán kínál.