A Forbes júliusi lapszáma egyetlen témáról szól: a szembenézésről. Más-más nézőpontból, de ugyanezt járjuk körül többek közt Jaksity György, Szabó Andrea, Orvos-Tóth Noémi és Jelasity Radován segítségével. Kepes András íróval is hosszan beszélgettünk a szembenézésről, elszámoltatásról és leszámolásról, na meg arról, hogy melyik szót a legnehezebb kimondani minden nyelven. Összeszedtünk öt erős mondatot az interjúból.
Fotó: Mohai Balázs, címlap: Nur Mohammed
A Forbes júliusi címlapja. Fotó: Mohai Balázs, címlap: Mohammed Nur
1. „Állítólag minden nyelven azt a szót legnehezebb kimondani, hogy »tévedtem«.”
Kepes azt mondja, vele is előfordul, hogy belátja, tévedett. Többnyire már közvetlenül egy-egy beszélgetés után, hazafelé, amikor a lépcsőház szelleme szembesíti vele, hogy ahelyett, amit mondott, hogyan kellett volna fogalmaznia. Régi bölcsesség az is, hogy az ember a belátott tévedéseiből tanul a legtöbbet. Ezt magával viszonylag könnyen megtárgyalja, de mint mondja, „ahhoz nagyobb erő kell, hogy másoknak is bevalljuk”.