„Fölkelek reggel, megborotválkozom, nem gondolok magamról túlságosan sokat, de tudom, hogy mennyit jelent a kutasnak, ha egy globális vezető kezet fogott vele vagy megölelte. Azért megyek, hogy inspiráljam, motiváljam őket”
– mesélte nekünk 2019-ben Kapitány.
Kapitány István a 2019. májusi Forbes címlapján. Fotó: Krasznai Zoltán.
Kontextus. Válságidőszakban az olajon nem lehet olyan sokat keresni, ezért a kiskereskedelemi lábnak megnő a jelentősége – Kapitány erről is beszélt a Forbes-címlapsztoriban. A Shell-lel ma már napi 32 millió ügyfelet szolgálnak ki, hivatali ideje alatt megduplázódott az üzletág eredményessége, 50 milliárd dollárra becsült értékével pedig övék a mobilitási kiskereskedelmi iparág legértékesebb márkája, foglalja össze búcsúposztjában Kapitány, ahol az utód nevét is megjelölte. Július elsejével David Bunch váltja őt, a brit Shell jelenlegi elnöke.
Hogyan tovább? Hogy a döntés érinti-e a Menedzserszövetségben betöltött elnöki szerepét, arról megkérdeztük a szakmai szervezetet. Válaszuk: nem, sőt abban bíznak, hogy Kapitány még hatékonyabban tudja majd támogatni a munkájukat. Kapitány elnöki megbízatását 2023-ban hosszabbították meg újabb három évre.
Másik izgalmas kérdés, hogy vajon július elsejével, Kapitány távozásával ki fog számítani a legmagasabbra jutott magyar multimenedzsernek a világon.
- Első blikkre úgy tűnik, hogy Orbán Anita, a Vodafone globális kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Két évig irányította a magyar Vodafone PR-, kommunikációs és kormányzati kapcsolati ügyeit, ma globális pozícióban, csoportszinten foglalkozik a Vodafone kormányzati ügyeivel.
- Másik lehetséges befutó Wortmann Gabriella, aki nagyjából 18 éve dolgozik a New Balance-nél, jelenleg pedig a gyártó egyik alelnöke. Sztoriját a Forbes.hu-n is megírtuk, valamint a héten részt vett a magyar Forbes történetének legnagyobb eseményén, a Forbes Power Women’s Summiton is.
Idén a Forbes Women különszámban jelent meg A legbefolyásosabb magyar nők listánk, üzlet-nemzetközi kategóriában Orbán Anita, valamint Wortmann Gabriella is szerepel rajta.
Cikkünk frissült a Menedzserszövetség válaszával. Borítókép: Kapitány István Londonban, a 2019. májusi Forbes magazin fotózásán.