A szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein halálakor közel 600 millió dollárnyi vagyonnal rendelkezett – elsősorban két dúsgazdag milliárdos ügyfelének, valamint jelentős adókedvezményeknek köszönhetően. De mi lett a pénzzel?
Nem túlzás, hogy halálakor, 2019-ben, Epstein mesésen gazdag ember volt. Fényűző ingatlanjai, két magántulajdonú karibi szigete, valamint közel 380 millió dollár készpénze és befektetései együtt 578 millió dollárra emelték vagyonát – legalábbis a hagyatéki dokumentumok szerint.
2019 júliusában az FBI lecsapott Epsteinre, akit kiskorúak szexuális kizsákmányolásával és emberkereskedelemmel vádoltak meg. A házkutatások során előkerült dokumentumok szerint Epstein szisztematikusan gyűjtött kompromittáló információkat gazdag és befolyásos emberekről – ami táplálta a gyanút, hogy zsaroló hálózatot is működtetett. Ezt később nem sikerült alátámasztani, de a szexuális bűncselekmények kapcsán nagyon sok bizonyíték és tanúvallomás gyűlt össze ellene.
A milliomos vállalkozó ügyeiről a Miami Herald kezdett el cikkezni megszólaltatva több áldozatát is. A közvélemény- és politikai nyomás hatására a New York-i szövetségi ügyészek új nyomozást indítottak, és egy kiterjedt, több évtizedig működő hálózatot lepleztek le, amiben Epstein és bizalmasai kiskorúakat használtak ki szexuálisan és közvetítettek ki másoknak, jellemzően Epstein valamelyik ingatlanában. Miközben a bűnszervezet szabadon garázdálkodott Epstein több száz millió dollárt kezelt befolyásos ügyfeleinek. A vádakkal nem nézett szembe, mivel letartóztatása után nem sokkal manhattani börtöncellájában holtan találták, az utólagos vizsgálat szerint öngyilkos lett. Az eljárás ellene így megszűnt, de több kártérítési per is indult az örökösei ellen.
Két jótevő és bőkezű milliárdos
Hogy pontosan hogyan szerezte a vagyonát, az a mai napig a nem teljesen egyértelmű, és botrány botrányt követ, mikor újabb részletek derülnek ki róla. (Most éppen András herceg bukott bele abba, hogy közeli kapcsolatot ápolt az amerikai üzletemberrel.)
A felszínen úgy tűnt, hogy erre van egy teljesen hétköznapi magyarázat: Epstein pénzügyi- és adótanácsadóként segítette az amerikai milliárdosokat, vagyontervezést kínált nekik, befektetőként forgatta a pénzüket. Vagyis volt egy polgári élete és foglalkozása, ami független volt azoktól a bűncselekményektől, amiket elkövetett.
Egy 2013-as cégiratban Epstein saját magát „tapasztalt és sikeres pénzembernek és üzletembernek” nevezte, „olyan vállalkozónak, aki több rendkívül nyereséges céget is felépített”, valamint „a származtatott ügyletek és opciós befektetések egyik úttörőjének”.
De mi lehetett a felszín alatt? A botrányosabb – és sok Donald Trump-támogató vagy összeesküvés-elmélet-hívő által hangoztatott – verzió szerint zsarolásból és manipulációból élt: titokban felvételeket készített befolyásos ismerőseiről, akik fiatalkorúakkal kerültek kapcsolatba, majd ezeket a kapcsolatokat használta fel hatalma és vagyona építésére. A pénzügyi tevékenysége csak fedősztori volt.
Melyik volt az igazi arca?
Epstein vagyonának eredete máig rejtély, de az amerikai Forbes által átnézett bírósági iratok, vizsgálati jegyzőkönyvek és pénzügyi kimutatások alapján annyi világos, hogy
vagyonát elsősorban két milliárdos ügyfélre és egy adózási trükkre építette.
Ez a két kulcsfontosságú ügyfél:
- Leslie „Les” Wexner, a Victoria’s Secret alapítója és a Limited Brands divatóriás 88 éves vezére, vagyonát 9,8 milliárd dollárra teszi a Forbes.
- Leon Black, a private equity (magántőke-befektetés) szektor nagyágyúja, az Apollo Global Management társalapítója, vagyona 13,2 milliárd dollár.
A New York Times által kiperelt pénzügyi dokumentumok szerint Epstein két fő cége 1999 és 2018 között több mint 800 millió dollárnyi bevételt termelt. Ebből legalább 490 millió dollárt (közel 165 milliárd forintot) Epstein saját díjként vett fel, a többi a befektetési hozamokból származott.
A Forbes becslése szerint Wexner és Black adták Epstein díjbevételeinek mintegy 75%-át ebben az időszakban.