Influenszer. Sokáig lufizták, mégsem jött be a számításuk: mára az influenszermarketing piacának fontossága alighanem felzárkózott a nagy márkák által kötelezően vásárolt TV-szpotok és az óriásplakátok mellé. Mert csak így lehet elérni a Z-generációt. Hat év alatt a digitális tartalomgyártók közé ökoszisztéma épült, aminek reklámtevékenységeire még a Gazdasági Versenyhivatal is hamar felkapta a fejét; a bevételek nagy része pedig egy államközeli céghez csörgedezhet. Piaci áttekintő a legfontosabb szereplőkről és a magyar influenszermarketing jelenlegi trendjeiről.
2015 körül járunk. A pár évvel ezelőtt felkapott „youtuber” után ekkor még csak épphogy elkezdjük ízlelgetni az influenszer kifejezést. Hirtelen gyűjtőfogalomként használjuk azokra a digitális tartalomgyártókra, akik már nem feltétlenül csak a Google videós platformján vlogolnak mindennapjaikról, hanem az Instagramot célba véve kezdik feltornászni magukat a fogyasztói társadalom táplálékláncának élére. (A TikTok és elődje, a Musical.ly ekkor még a kanyarban sincs.) És ők fogyasztanak, sokszor megállás nélkül, a véleményüket pedig a platformon felnövő generáció issza.
Nem kell sokat várni ahhoz, hogy az influenszer fogalmának (amit az angol szótárak intézményesítenek), valamint a platformok (belép a TikTok, felfut a Twitch) párhuzamos fejlődésének hatására itthon valahol 2016-ban ráébredjenek a nagyvállalati márkák mögött álló marketingosztályok és PR-ügynökségek is. Olyan Űrodüsszeiásan, monolitként toppannak be a fejlődés elején járó piacra, hogy katalizálják az elképesztő költéseket és a szabályozott piac működési feltételeit. Elindul az influenszermarketing evolúciós folyamata.