„Ha annak idején a burattinós Gyuri bácsi kifizet, most nincs Fakopáncs” – Szabó István szerint ennyin múlt, hogy a rendszerváltás után elindította fajátékboltját. Miután a pesti kereskedőtől nem kapta meg időben a pénzt az Erdélyből beszállított kisvonatokért, matektanár lévén azonnal osztott-szorzott, és üzletet alapított. Bár termékeinek többsége ma is import, azt mondja, akit lehetett, igyekezett felkarolni a hazai játékkészítők közül. És szinte nincs ma gyerek Magyarországon, akinek ne volna otthon legalább egy kirakója vagy építőkockája a Fakopáncsból. A cég története a decemberi Forbesban.
„Ajánlottak havi 4200-at, és azzal kecsegtettek, hogy pénteken munka után lemegyünk a Duna-partra halat enni. Jónak ígérkezett a környezet, a kollégák is, nekem meg mindig is matekos agyam volt, hát picit számoltam, és rájöttem, hogy jobban járok a Kalászi úti iskolával, mint a 4500 forintos martonvásári gépészmérnöki állással, ami napi negyven perc közlekedéssel járt volna. Nem bántam meg” – meséli Szabó István, hogyan választotta inkább a matektanári pályát, miután 1985-ben Székelyföldről egy szerelem – majd házasság – miatt Pestre költözött. (Előzőleg persze tanári és mérnöki diplomát is szerzett Marosvásárhelyen.)
Matekos agya az elmúlt csaknem harminc évben a vállalkozásában is sokszor jól jött, és az interjún is csak úgy löki a számokat. Fejből tudja, hogy most éppen hatezerféle játék van abban a Baross utcai üzletben, aminek a hátsó részében beszélgetünk. Gondolkodás nélkül sorolja az évszámokat, ahogyan azt is, hogy mikor mi mennyibe került, és hogy melyik hónapban hány dollárt fizetett egy-egy konténer Ázsiából hozott termék szállításáért.
