2024-re megtörtént az, amit sokáig senki sem gondolt volna: A sokáig lenézett kínai tévégyártó cégek jöttek, láttak és iszonyatos tempóban kezdéték maguk alá gyűrni a globális televíziós piacot. A szektort közel 20 éve uraló Samsung mögött az LG pozíciója betonbiztosnak volt sokáig, azonban 2023-ra a helyzet megváltozott.
Ahány piackutató cég, annyi eredményt hoztak ki, de abban mindannyian megegyeznek, hogy az értékesített darabszámot tekintve a verseny igen szoros, és akad olyan elemző is, amely szerint a Hisense állhatott fel a dobogó második fokára tavaly.
Az AVC Revo riportja szerint például több mint 26 millió modellt értékesített a konszern, mindezt úgy, hogy az egyetlen olyan vállalat az első öt helyezett között, amely az elmúlt fél évtizedben töretlenül tudta növelni eladásait. A TrendForce hasonló véleményre jutott, csak ők 27 millió darabot számoltak, ami azt jelenti, hogy kalkulációik szerint a vállalat 12,9 százalékkal több modellt értékesített, mint egy évvel korábban. Ez pedig annak tükrében különösen figyelemre méltó, hiszen maga a szektor 2 százalékot csökkent 2023-ban.
A globális tv piac nem teljesített jól tavaly, de a Hisense tudta növelni eladásait.
A globális tv piac nem teljesített jól tavaly, de a Hisense tudta növelni eladásait.
Magyarországról mindez jó eséllyel elképesztőnek, hihetetlennek tűnhet, hiszen nálunk egyáltalán nincs egy polcon az ismertséget és elismertséget tekintve az olyan brandekkel, mint a Samsung, az LG, a Sony vagy a Philips. A nagy nemzetközi kiállításokat járva viszont már egyáltalán nem annyira meglepő a dolog, hiszen a Hisense hagyományosan keményen odateszi magát, látványos, óriási, termékekkel kitömött standjaival.
30 év a tévégyártásban
Jó lenne valami romantikus sztori arról, hogy egy kis hegyi faluban egy öreg bácsi avarból és őzagancsból fabrikált rádiót száz éve, aminek a helyiek a csodájára jártak, és onnan nőtte ki magát a konszern. Azonban a valóság sokkal szürkébb, hiszen a Hisense-t hivatalosan 1994-ben, a kínai állam döntése nyomán született, több kisebb, már létező helyi vállalat fúziója révén. A központilag meghatározott cél az volt, hogy az országot világszinten tegyék meghatározó tényezővé a szórakoztatóelektronikában is. E cél eléréséhez pedig komoly szerepet szántak a Hisense-nek is, mások mellett.
Nem ma kezdték a szakmát.
Nem ma kezdték a szakmát.
Az első másfél évtizedben a stratégia az volt, hogy létrehoznak egy nagy gyártói kapacitást, és alapvetően OEM gyártóként, azaz beszállítóként elégíti ki a felmerülő igényeket. Felvásárolta nagy cégek, így például a Matsushita vagy a Hitachi korszerűtlennek ítélt gyártósorait, és az azokról legördülő modelleket „matricázta fel” a megrendelő elvárásainak megfelelően.
Ebben az időszakban, konkrétan a kétezres évek elején, Nyugat-Magyarországon, Szombathelyen is működött egy Hisense összeszerelő üzem.
Azonban jött a 2008-as nagy gazdasági világválság, amikor az értékesítési adatok bezuhantak, a megrendelések eltűntek, és ez nyilvánvalóvá tette a koncepció gyenge pontjait. A vezetés a reset mellett döntött, úgy, hogy az alapoktól újítják meg televíziógyártást, amely az addigra számos irányba terjeszkedő konszern egyik koronagyémántjának szántak.
A második menet
Kijelölték az új irányt, amelynek értelmében fel kellett futtatni a saját márkát, hogy a vállalat saját jogán is tényező lehessen, és hogy a jövőben ne (csak) kövesse, hanem diktálja is a trendeket egy innovatív piaci szereplőként. Ennek érdekében energiát és pénzt nem kímélve létrejött jó pár kutatás-fejlesztés központ a világ több pontján. Ráadásul a Hisense több egykori vezérbika gyengélkedését kihasználva a felvásárlások révén értékes szabadalmakhoz és üzemekhez jutott.
A cél az volt, hogy a márkára felnézzen a világ.
A cél az volt, hogy a márkára felnézzen a világ.
Az elmúlt 15 év alatt megszerezte például a Toshiba és a Hitachi távol-keleti tévés divízióját, a Sharp észak-amerikai részlegét. Sőt, egy befektetési csoporton keresztül a Hisense-é lett a luxuskategóriás televízióiról ismert, patinás Loewe is. Mindez pedig kézzelfogható, azaz szemmel látható eredményekkel járt.
A Hisense már 10 évvel ezelőtt előrukkolt működőképes 8K és szemüveg nélküli 3D televízióval, valamint volt hajlítható prototípusa is.
A kínálatába beemelte a kvantumpontos, Mini LED és OLED készülékeket, és belevágott egy saját okostévé rendszer kifejlesztésébe is. Tehát azt nem lehet vitatni, hogy ráfeküdt volna az innovációra. Emellett a gyártókapacitás folyamatos bővítésére is óriási hangsúlyt fektet és fektetett a konszern, amelynek érezhetően törekszik arra, hogy ha lehet, akkor minél kevésbé kelljen támaszkodnia külső piaci szereplőre.
ULED és Laser TV
Sőt, az is nyilvánvaló, hogy a kommunikáció fontosságát is felfedezte, amit azért olykor azért hajlamos túltolni a vállalat. Ennek két emblematikus példája az ULED, illetve a Laser TV család. Az előbbiről bárki joggal gondolhatná, hogy egy olyan eljárást takar, amely az OLED egyik evolúciós fázisa.
Az ULED a Hisense nagy fegyvere.
Az ULED a Hisense nagy fegyvere.
Azonban erről szó nincsen, hiszen az ULED készülékek a felső kategóriás, de hát mégiscsak hagyományosabb LCD technológiára épülő, nagyjából „Ultra Jó”-ként definiálható modelleket takarják. A Laser TV megnevezés is megtévesztő, ugyanis ezek nem televíziók, hanem egy ultrarövid vetítési távolságú projektorból, illetve a hozzá tartozó speciális vászonból álló termékeket takarják.
Prémium liga?
A cég érezhetően törekszik arra, hogy a prémium kategóriát is meghódítsa, hasonlóan a szintén kínai TCL-hez. Azonban a másik kínai riválishoz hasonlóan ez a törekvés egyelőre még nem járt maximális sikerrel. A televíziók tesztelése során az objektív, azaz műszeres méréseken alapuló, és a szubjektív, tehát szememmel végzett vizsgálataim során arra jutottam, hogy a Hisense a képminőség tekintetében még nem érte el a csúcsot.
A másik csodafegyver, a Laser TV. Ami nem is tévé.
A másik csodafegyver, a Laser TV.
Magyarán a legjobb termékeik sem játszanak egy ligában a Samsung, az LG, a Philips vagy a Panasonic topkészülékeivel. Hogy ennek mi az oka, azt csak találgatni lehet. Én arra tippelek, hogy ezeknél a cégeknél felhalmozódott több évtizednyi tapasztalatot, tudásbázist egyszerűen nem lehet 10-15 év, azaz viszonylag rövid idő alatt behozni, még akkor sem ha temérdek mennyiségű pénz áll rendelkezésre.
Mert hát tőke van a Hisense mögött, az nem is lehet kérdés.
Nem csak azért, mert fel tudott vásárolni cégeket, divíziókat és technológiákat, hanem mert az árversenyben a konszern kőkeményen odateszi magát. Azaz a szuper értékesítési adatok mögött az (is) van, hogy nagyjából ugyanolyan tudású termékeket egyszerűen olcsóbban kínál, mint a vetélytársai. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a sikereit a jó/ár érték arányú, de alapvetően olcsóbb modelleknek köszönheti. Ebbe az árháborúba pedig az olyan riválisok, mint a Philips, a Panasonic, a Sony vagy épp az LG már nem akarnak beszállni. Sőt, említhetjük nyugodtan a Samsungot is, amelynek szintén csökkentek az értékesítési mutatói, legalábbis, ami a darabszámot illeti.
Magyarországon mi a helyzet?
A Hisense mára tényleg egy abszolút nagypályás cég lett mára a televíziós piacon, amelynek a neve Észak-Amerikában és néhány nyugat-európai országban is egészen jól cseng. Mindez azért hazánkról még nem mondható el, ami persze annyira nem véletlen, hiszen a vállalat a magyarországi hivatalos képviseletét csak 2020-ban hozta létre, és az első néhány év munkáját az éppen berobbanó koronavírus járvány eléggé megnehezítette.
A cégtől kapott az információk értelmében mindenestre 2023-ra Magyarországon 8,2 százalékos piaci részesedért ért darabszám szerinti eladásban, ami a harmadik helyre volt elég.
Mindezt úgy, hogy egy év alatt 29 százalékkal növekedtek az értékesítési adatok, amit különösen értékessé tesz, hogy egyébként a magyar tévés piac tavaly értékben és volumenben egyaránt ~10,5 százalékos visszaesést produkált.
Magyarországon a Hisense A6 ment nagyot, ami egy belépő szintű tv.
Magyarországon a Hisense A6 ment nagyot, ami egy belépő szintű tévé. Kép: Hisense
A dolgot viszont árnyalja, hogy a legnépszerűbb modell a Hisense A6 43 hüvelykes változata volt, ami egy igazi belépő szintű, azaz kifejezetten olcsó tévé. Tehát minden jel arra utal, hogy a cég a már jól bevált taktikát követi itthon is: kezdetben a kedvezőbb áron adott, kisebb tudású készülékekkel alapozza meg a márka ismertségét, ami a legendásan árérzékeny magyar piacon teljesen jó húzás. Később pedig minden bizonnyal az így kialakított ismertségre építkezve próbálja majd meghódítani a drágább modelleket tömörítő drágább szegmenseket.
Természetesen a vállalat már most is kínál itthon is drága, prémium kategóriás darabokat, így például az említett ULED és Laser TV modelleket. Ám egyelőre még nem látom magam előtt a tömegeket, akik félmillió-millió körüli összeget költenének egy Hisense tévére hazánkban.
Mit hoz a jövő?
A 2024-es CES kiállítás alapján a Hisense jövője meglehetősen stabilnak tűnik. A cégé volt az egyik legnagyobb, leglátványosabb stand, amit természetesen dúsan megszórt televíziókkal is. Emellett bemutatott egy rakat érdekes olyan modellt is, aminek kifejlesztésére minden bizonnyal rengeteg pénzbe került.
A jövő elgondolkodtató. Mindenesetre a cég költ a fejlesztésekre, ez tény.
A jövő elgondolkodtató. Mindenesetre a cég költ az innovációra, ez tény.
A hagyományosabb készülékek mellett meg lehetett nézni élőben egy friss, szemüveg nélküli 3D készüléket, a világ első feltekerhető Laser TV-jét, dizájnmodelleket, és egy rakat 8K televíziót is.
Túlzás nélkül állítható, hogy komoly kis erődemonstrációt rendezett Las Vegasban, ami azt jelzi, hogy a jövőben is folytathatja a menetelést a globális tévépiac csúcsának irányába.
A dolga viszont nem lesz könnyű, az már most látszik. A prémium szegmensben öldöklő csata folyik, viszont hátra is figyelnie kell! Egyre erősebben nyomulnak ugyanis azok a hirtelen feltűnő indiai gyártók, amelyek az igen olcsó munkaerőnek, és a gigantikus állami támogatásoknak köszönhetően az alsóbb kategóriában megszorongathatják a kínai konszerneket is.