Az eddig nálunk a tévéiről és légkondicionálóiról ismert Hisense hazánkban is a csatába küldi a hűtőket és a mosógépeket. És ez még csak a kezdet.
Az 1969-ben alapított Hisense egyike azon hatalmas kínai vállalatoknak, amelyek az elmúlt két évtizedben szép lassan behálózták a bolygót, és az ismeretlenségből előtörve ma már nem csak Ázsiában, hanem a világ más tájain is megkerülhetetlennek számítanak.
A konszern bevétele éves szinten 28 milliárd dollár körül alakul, és a munkavállalók száma meghaladja a 100 000 főt. 6 kontinensen 160 országban van jelen saját képviselettel, így hazánkban is, de értelemszerűen hazai pályán a legerősebb. A holding nagyra törő terveit jól mutatja, hogy az évek során számos komoly céget vásárolt fel, nem titkolt céllal, hogy ezek segítségével vesse meg a lábát, szerezzen piacot Kínán kívül is.