A Pixel 11 Pro XL komoly kihívóként lép színre az okostelefon-piac prémium kategóriájában. De joggal bizakodik a Google? Megnéztük! Kipróbáltuk! Leteszteltük!
A szenvedő-szédelgő okostelefon szegmens egyik csodagyereke a Google, amely úgy tudta 16 százalékkal növelni az eladásait a második negyedévben, hogy a komplett szektor 11 százalékkal csökkent.
Bebizonyosodott, hogy a cég kiváló stratégiát választott azzal, hogy csak a felső-közép- és prémium kategóriára fókuszált, mindössze néhány termékkel, teljesen elengedve az árháborút az alsóbb szinteken. Hiszen a lassan apokaliptikussá dagadó memóriaválság ezt a szegmenst kevésbé érinti, mint az olcsóbb eszközök ligáját. De természetesen a legfontosabb, hogy maguk a készülékek elnyerték a felhasználók tetszését, és például mi is dicsértük őket, elismerve, hogy azért még van hova fejlődni.
Mindenesetre a Google állítólag 8–10 százalékkal több Pixel okostelefon szállítását tervezi idén a tavalyi 12 millió darabhoz képest. A memóriachipek árára nehezedő nyomás csökkentése érdekében a Google összevonja a felhőalapú számítástechnikai üzletágának chiprendeléseit az okostelefonokra vonatkozó megrendelésekkel.
Erről szól még a cikk
- Teljesítmény: Továbbra is csalódás?
- Milyen képeket csinál?
- Megéri az árát?