Három hónap után menesztették Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről.
Mi történt? Hétfő este rövid közleményben jelentette be a Külügyminisztérium, hogy megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézet élén. A Velkey György külügyi államtitkár által jegyzett közlemény szerint a minisztérium néhány napja szerzett tudomást arról, hogy a vezérigazgató évekig munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal, és ez a kapcsolat idén tavasszal is fennállt. Az államtitkár úgy fogalmazott: „bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetjük Feledy Botond vezetői megbízatását”.
Feledy augusztus elején vette át az intézet irányítását. A korábban Brüsszelben élő külpolitikai elemző a felkérés miatt költözött haza. Helyettesével, Rácz András Oroszország-szakértővel közösen azt vállalta, hogy szakít az MKI korábbi, Orbán Balázshoz és az amerikai MAGA-mozgalomhoz kötődő irányvonalával, és kidolgoz egy új magyar külpolitikai stratégiát.
Mit dolgozott és kinek? A Telex közben arról ír, Feledy Botond cége, a Red Snow 2023 decemberétől egészen a kormányváltásig szerződésben állt Lázár János minisztériumával. Ezen időszak alatt három szerződés alapján összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a minisztérium Feledy cégének. Az ismert elemző, akinek ezen idő alatt például a Partizánon is futott külpolitikai műsora, a nyilvánosan elérhető életrajzaiban sehol sem szerepeltette, hogy Lázáréknak készített elemzéseket. A Telex forrásai szerint Feledy a miniszterrel is több alkalommal találkozott.
Feledy: elemzéseket írtam, nem tanácsadóként dolgoztam
Mit mond az érintett? Feledy Facebook-bejegyzésben reagált a menesztésére. Azt írta, hogy háromfős cégét 2023-ban kereste meg a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). A tárca szerinte éppen független elemzői nézőpontot akart, a cég pedig olyan, Oroszországgal és Kínával szemben is kritikus elemzéseket adott, amelyeket az akkori kormányzati agytrösztök nem mertek volna leírni. Hozzátette, hogy soha nem dolgozott hagyományos tanácsadóként, és megbízói sosem befolyásolták a véleményét. Céljának továbbra is az ország rendszerváltását nevezi.
Feledy a második magas rangú vezető, akit hétfőn eltávolítottak a posztjáról: ugyanezen a napon mentették fel Ókovács Szilvesztert is az Operaház éléről.