Hét önálló bírósági végrehajtó is gyanúsítottja a hivatali vesztegetési ügynek, amelynek főszereplője az Igazszágügyi Minisztérium volt államtitkára, Völner Pár és a végrehajtók elnöke, Schadl György. A gyanú szerint 884 millió forinttal vesztegették meg Schadlt a kinevezésükért. Hamarosan azonban ennél is nagyobbat akasztottak: csak 2021-ben 954 millió forint nyereséget hoztak össze, amiből 763 milliót fel is vettek.
A 24.hu ír arról, hogy több, a Völner Pál volt államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) elnöke fémjelezte korrupciós ügyben több önálló bírósági végrehajtó hatalmas profitra tett szert. A Legfőbb Ügyészség korábbi tájékoztatása szerint hét végrehajtót azzal gyanúsítanak, hogy 884 millió forinttal fizették le Schadlt a kinevezésükért cserébe – ebből az összegből kaphatott Völner is, aki a gyanúsítása után lemondott az államtitkárságról.
A lap szerint az ügyészség által közzétett adatok alapján azonosítható a hét végrehajtó, akiknek előéletével a hvg.hu már foglalkozott.