Orosz Bálint új startupja, a Craft egy 8 millió dolláros, ún. Series A befektetési kört zárt le – tudta meg a Forbes.hu. A cég a Forbes friss, legforróbb magyar startupok listáján is szerepel.
A Craft egy újgenerációs, már kifejezetten érintőképernyős eszközökre fejlesztett dokumentum-szerkesztő alkalmazás, ami nemcsak jegyzetelni segít, de könnyedén elrendezhetjük, csoportosíthatjuk vele ötleteinket, gondolatainkat. A fizetős felhasználók pedig már komolyabb kollaborációban is dolgozhatnak a segítségével.
A startup most egy összesen 8 millió dolláros befektetési kört zárt le, amit Európa vezető, korai fázisú befektetőcége, a Creandum vezetett, és olyan szereplők társultak hozzá, mint az Inreach Ventures vagy Gareth Williams, a Skyscanner alapítója. Orosz Bálint (borítóképünkön) már túl van egy exiten, a társaival alapított Distinction nevű alkalmazásfejlesztő cégét a repjegyfoglaló-oldalt gründoló és üzemeltető skót Skyscanner vásárolta fel. Maga a Skyscanner is exitált már, a kínai Ctrip vásárolta fel 2016-ban. Orosz 2019-ben vágott bele a mostani cégébe.