Idén harmadszorra készítette el a Day One Capital kockázatitőke-befektető éves riportját arról, milyen fizetések a jellemzők a hazai startupoknál.
A minta egyelőre viszonylag szűk, 13 cég töltötte ki, azonban több mint 800 embert fed le – a magvető befektetés előtti fázistól egészen az érettebb, befektetői tőkét 20 millió euró felett bevont cégekig terjed a válaszadók köre. Nehéz belőni, hogy hányan dolgozhatnak magyar startupoknál. 10 ezer főnél biztosan nem többen. Attól is függ, kit számítunk startupnak – ha azokat a technológiai cégeket, amelyek államilag dotált kezdőtőke nélkül is meg tudtak szólítani komoly track recorddal rendelkező magyar és/vagy külföldi befektetőt, akkor mindössze pár ezer főről beszélhetünk. A 800 fő feletti dolgozói minta ebben az értelemben nem is számít már rossznak.
A Day One célja a kutatással egyfajta benchmark felállítása és az, hogy a magyar piacot össze lehessen mérni más országokkal is.