Máté Bence természetfotós napjainkban az egyik legismertebb magyar a világon. Pedig az év jelentős részét a világtól távol, a fotós lesek magányában tölti. Illetve dehogy magány ez: körülveszi a természet csendje, a tavak kékje, a nádasok, a madarak. Szakmájában a csúcsra ért, sokszorosan díjazott képeit még azok is ismerik, akiket csak mérsékelten érdekel az uráli baglyok vagy épp a leveleket cipelő erdei hangyák élete.
A világszerte híres pusztaszeri fotós történetét a júniusi lapszámunk címlapsztorijában írtuk meg
Bence hétéves volt, amikor családja a pusztaszeri házba költözött. Babakorában amint megtanult járni, minden iránt érdeklődött, ami mozgott. És volt, ami mozgott: a ház melletti nádasban, az árokpartokon, a környékbeli pusztákon, az erdőkben. Ha csak lehetett, iskola után, hétvégeken, ő ment. Mindegy, hogy milyen ürüggyel, madarászszakkör, biciklizés, csak kint lehessen.
Eleinte csak nézte, csodálta, követte, és akár egy Gerald Durrell-regény hőse, gyűjtötte őket. Később már fotón akarta őket emlékbe.
