Máthé István és Lévay Károly egy szakkört szerettek volna a hobbijuk köré, ám addig mentek a fejük után, míg felépítették az ország első magán közlekedési technikumát, a saját versenysorozatukat és egy egyetemi versenymérnökképzést. Harminc év munkáját idén egy világbajnoki ezüstérem koronázta meg.
„Olyanok, mint egy életerős gyomnövény, ami szétrepeszti a betont is. Nekik nem kell támogatás, kényeztetés, ha szembe fúj a szél, ha veri őket a jégeső, akkor is mennek előre. Ez a fajta elkötelezettség, visszarettenthetetlenség imponál bennük. Évekig próbálták őket kicsinálni, és nem hagyták magukat” – jellemzi Máthé Istvánt és Lévay Károlyt a Széchenyi István Egyetem docense, Hanula Barna.
Fotó: Ránki Dániel / Forbes
Az iskola tanműhelye. Fotó: Ránki Dániel/Forbes
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy iskolaalapítás mindenképpen üzleti tervvel és piackutatással kezdődik, annak a Mami (Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola) története jó lecke lesz. Az alapítók ugyanis maguk mondják: soha nem akartak iskolát alapítani.
„Mi azt akartuk csinálni, amit addig is. Motorokkal foglalkozni, és azt, amit szeretünk, megosztani másokkal, mert úgy látszott, hogy vannak más olyan bolondok is, mint mi.”
Lévay Károly és Máthé István a Fáy András Közlekedésgépészeti Technikumban voltak évfolyamtársak, és egy tanulmányi versenyre készülve barátkoztak össze. Strébernek nem tartják magukat. Az érettségire úgy készültek, hogy lementek az uszodába tanulni, fél órára. „Utána rájöttünk, hogy éhesek vagyunk, és körülbelül ennyi volt az érettségire a tanulás.” Negyedikesként, 1988–89 fordulóján viszont átíratták az iskola teljes házirendjét, mert nem tartották elég gyerekbarátnak. „Nem voltunk szemtelenek, nagyon jó viszonyunk volt a tanárokkal, de nagy pofánk volt.”
Erről szól még a cikk
- Ezért fulladt majdnem katasztrófába a meghirdetett szakkör
- Évek, amikor a hatalom ki akarta őket nyírni
- Már ügyvédekkel készültek a Mollal való pereskedésre, aztán az olajvállalat egészen meglepően reagált
- Szakiskolából egyetemi képzés
- Történelmi siker a világbajnokságon