Több mint egy évtizeddel ezelőtt élte aranykorát a CSR (corporate social responsibility, azaz vállalati társadalmi felelősségvállalás), ma pedig ESG (environmental, social, and governance, azaz környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok) néven kúszik vissza a szervezetek életébe. Mennyire hihetünk a vállalatoknak, amikor felelős vállalatirányításról beszélnek? Vendégszerzőnk válaszol.
„Tiszta lelkiismerettel nem lehet egyetlen nagyvállalatnál sem dolgozni. Elmehetek bölcsődei gondozónak, de annak mindannyian ismerjük az egzisztenciális vonzatait” – nyilatkozza egy globális cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó felsővezető interjúalanyom, aki az ESG-ért felel házon belül. Igaza van. Teljesen tiszta lelkiismerettel valójában a világon egyetlen lépést sem lehet tenni, elegendő a szájukat eltakaró buddhista szerzetesekre gondolnunk, aki még véletlenül sem akarnak beszippantani egy apró bogarat, nehogy életben kárt tegyenek.
A vállalati felelősségvállalás lelkes hívei rossz példaként a dohányipart szokták előrángatni, ám sokunk számára lenne végzetes, ha másnaptól nem lehetne cigarettát kapni a kereskedelemben. Mások a gyógyszergyárakkal szemben fogalmaznak meg – egyébként jogos – kritikát, miszerint nem etikus dolog olyasmire igényt gerjeszteni, amire valójában nincs is igazán szüksége az embernek.
