A KSH kijött a tavaly decemberi inflációs adatokkal, a fogyasztói árak az éves összevetés szerint a vártnál jobban növekedtek. Az áram és gázpiacon ugyanakkor tényleg működik a rezsicsökkentés. Kérdés, valójában milyen áron.
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elemzők 7,1 százalékos decemberi inflációra számítottak, a mért adat tehát meghaladta a várakozásokat. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció decemberben 6,4 százalékos volt, 2021-ben pedig 4,6 százalékos.