A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és 21 társa – köztük Völner Pál egykori államtitkár – ellen a Fővárosi Törvényszéken.
Miközben a magyar kormány mindent megtesz, hogy Brüsszelben elhiggyék, nem lesz korrupt, zajlik az utóbbi évek egyik legkomolyabb vesztesgetési ügye is, ahol egy magasrangú kormánypárti politikus is érintett. Völner Pál amúgy szabadlábon van és ügyvédként praktizál is még.
Az ügy: 83 millió forint sorsa
A vádirat lényege szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.