Miért nem léptek eddig? A tranzakció a vonatkozó törvény szerint nem volt bejelentésköteles, ugyanis az érintett vállalkozáscsoportok együttes árbevétele nem érte el a 20 milliárd forintot. Ugyan a GVH az ennél kisebb tranzakciókat is vizsgálhatja, ha az érintett piacon a verseny jelentős mértékű csökkenésének esélye nem zárható ki, de mint írják, ebben az esetben „az előzetes egyeztetés során rendelkezésére bocsátott információk alapján nem volt indokolt, hogy a GVH hivatalból eljárást indítson”.
Mi változott most? 2026. március 2-án bejelentés érkezett a nemzeti versenyhatósághoz, a bejelentő által ott rendelkezésre bocsátott új adatok, információk alapján a GVH úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésére bocsátott különböző adatok közötti ellentmondások, bizonytalanságok miatt egy versenyfelügyeleti eljárásban lehet megnyugtató módon tisztázni a tranzakció versenyhatásait.
Nemrég Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa beszélt arról, hogy a piactorzító és szerinte törvénytelen felvásárlás miatt pert indított.
Mi jöhet most? A GVH azt írja, hogy ha a hatóság saját kezdeményezésére vagy harmadik felek jelzése alapján észleli, hogy a vállalkozások által az előzetes egyeztetés során bemutatott elemzés nem volt kimerítő, és olyan új tények, információk jutnak a tudomására, amelyek alapján a versenyaggályok hiánya nem nyilvánvaló, a korábbi egyeztetés ténye nem jelenti akadályát egy esetleges eljárás megindításának.
Kontextus. Az Index fontos szerepet kapott a kampányban, a lap hozta le azt a vélhetően mesterséges intelligenciával készített adótervet, amiről azt állították, a Tisza programja, noha a párt azt következetesen tagadta azt. Az „adótervre” a kormány egy 12 milliárdos konzultációt épített fel, a lap nemrég azonban helyreigazítást közölt az annak alapját képező cikkeiről beismerve, hogy annak nem volt valóság alapja. A lap ma jelentette be, hogy a főszerkesztője lemondott, de már meg is van, ki váltja.