Vida József kormányközeli milliárdos tovább terjeszkedne a médiában, miközben az MKB-Takarékbank-Budapest Bank integráción is gőzerővel dolgozik. A TV2-őt tavaly vette meg, most Szlovéniában venne országos tévétársaságot.
A 24.hu a szlovén Necenzurirano oknyomozó portál alapján írt arról, hogy az eladás előtt álló Planet TV társaságra egy horvát üzletember mellett Vida Józseg, a TV2 tulajdonosa, a Takarékbank vezére is bejelentkezett egy ajánlattal. Vida komoly tapasztalattal rendelkező banki szakember, ezért is volt meglepetés, hogy meglehetősen gyanús körülmények között – például egy teljesen ismeretlen, cinkotai nőn keresztül – eladott TV2 végül nála kötött ki, bár ez annak fényében nem volt akkora meglepetés, hogy Vidát egyértelműen Mészáros Lőrinc köréhez sorolják.
A Nova24TV és a Nova obzorja kiadóvállalat eddig is magyar kézben volt Szlovéniában, a magyar és szlovén sajtó is Habony Árpádot feltételezi ezek hátterében. A két kisebb médiacég a Magyarországon már ismert módon állt be a most is kormányzó Janez Jansa mögé, aki komoly politikai szövetségese Orbán Viktor kormányfőnek.