A kormány vizsgálja a lehetőséget, de a trafikosok szerint az új rendszer az egész ellátási hálózatot átrendezheti.
Mi történt? A budapesti belső kerületek polgármesterei közösen kezdeményezték, hogy az önkormányzatok valódi hatósági jogosítványt kapjanak a Nemzeti Dohányboltok nyitvatartásának szabályozására, írja a 24.hu. A kormány nyitott a változtatásra, a belügyminiszter támogatásával pedig már készülhet az erről szóló előterjesztés.
Háttér. Miközben a kereskedelmi törvény alapvetően lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy a 22 és 6 óra közötti nyitvatartást helyben korlátozzák, a trafikokra külön országos szabályok vonatkoznak. Emiatt a kerületek jelenleg nem tudják arra kötelezni a dohányboltokat, hogy éjszakára bezárjanak.
A polgármesterek szerint ennek egyre kézzelfoghatóbb közbiztonsági következményei vannak. A trafikok környékén az alkoholvásárlás és az utcai italozás, a hangoskodó és csoportokba verődő emberek, a szemetelés, az erőszakos viselkedés és a közterületi vizelés is visszatérő probléma. A kerületek szerint mindez a lakók biztonságérzetét is rontja, miközben a jelenlegi szabályozás kevés helyi mozgásteret hagy számukra.
A dohányboltosok álláspontja. A változás ugyanakkor a dohány-kiskereskedők érdekképviselete szerint új problémákat is teremthet. A trafikosok attól tartanak, hogy ha az önkormányzatok eltérő módon korlátozhatják az éjszakai nyitvatartást, az hosszabb távon széttagolhatja az országos ellátási hálózatot.