A központi alrendszer hiánya 2309,4 milliárd forint volt március végére szemben a tavaly első negyedévi 1144,1 milliárddal – közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Egy fontos szám: 72
Ahhoz, hogy a fenti adatot értelmezni tudjuk, érdemes összevetni, hogy az év első három hónapjában felhalmozott hiány hogyan aránylik ahhoz, amit egész évre terveztek. A most jelentett adat
az idei évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiánycél 72 százalékának felel meg.