Fürcht Pál volt főügyész azt mondta, hogy a Legfőbb Ügyészségen közölték vele, hogy bizonyos ügyekben ki ellen nyomozhatnak, kiket nem hallgathatnak ki, és milyen irányt követhet a nyomozásuk.
Mi történt? Hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett büntetőfeljelentést szerdán ismeretlen tettes ellen az ukrán pénzszállítókat képviselő dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda – írta szerdán a Telex a hozzájuk eljuttatott sajtóközlemény alapján.
A feljelentés alapját dr. Fürcht Pál Zsolt az ATV Egyenes beszédben tett nyilatkozata (erről itt írtunk) és a Legfőbb Ügyészség által indított fegyelmi eljárásban tett részletes írásos vallomása képezte – utóbbiban egyébként éppen dr. Horváth Lóránt látja el Fürcht Pál jogi képviseletét. Ezzel együtt az aranykonvoj-ügy nyomozásában indítványozták dr. Fürcht Pál Zsolt tanúkénti meghallgatását is.
Kontextus. Fürcht Pál volt főügyész az ATV Egyenes beszéd c. műsorában azt mondta, hogy a Legfőbb Ügyészségen közölték vele, hogy bizonyos ügyekben ki ellen nyomozhatnak, kiket nem hallgathatnak ki, és milyen irányt követhet a nyomozásuk.
Részletek. A volt főügyész szerint az ügy közvetlen előzménye az volt, hogy egy kollégája az aranykonvoj-ügyhöz kapcsoldó egyik ügy kapcsán jelezte felé, hogy az olyan, „minthogyha egy kreált ügy lett volna”.
Ezt a megfigyelést továbbította felettesei felé, akik aztán berendelték magukhoz, és szóban „irányba állították”, hogy írásban ne maradjon nyomba a beavatkozásnak.
„Vannak bizonyos tények, hogy a politikának volt egy elvárása. Ezt egy bizonyos szervezet közvetítette, akár megtévesztve, akár nem, az ügyészséget”, mondta Fürcht.
A volt főügyész ezért június 8-án benyújtotta lemondását, amit nagy nehezen, de elfogadtak, főügyészi posztjáról való lemondásáért cserébe pedig legfőbb ügyészségi állást kapott. Állítása szerint az általa jelzett problémák miatt nem indult érdemi integritási vizsgálat, három hónappal később pedig ellen indult fegyelmi eljárás. A teljes adás itt érhető el. Az ügy előzményeivel a Forbes.hu-n is foglalkoztunk már.
Mi jön ezután? Az aranykonvoj-ügyet az állította ismét fókuszba, hogy a Telex információi szerint az aranykonvoj-ügyhöz való kapcsolódása miatt farolt ki a Tisza-frakció Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választása mögül. Szathmáryt Baka András köztársasági elnök jelölte még hétfőn, Magyar Péter miniszterelnök ezt követően jelezte, hogy a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező párt vélhetően nem fogja támogatni a döntést.