A magyar aiMotive-ért ketten is versenyben voltak, végül a többek között a Fiatot, a Chryslert a Citroënt vagy a Maseratit is magában foglaló Stellantis konszern lett a befutó. Nem kérdés, megkötötték az év magyar vonatkozású üzletét, sőt ez az eddigi legnagyobb magyar startup-kiszálló, ami nem tőzsdei IPO-val zárult.
„Az egész hét év alatt folyamatosan azzal kellett küzdenem, hogy az alapvetően önbizalomhiányos magyar közegben – amit már a korábbi techcégemmel is átéltem – nehéz elmagyarázni a mérnököknek, hogy ők tényleg a legjobbak a világon. De azt meg főleg nehéz volt elmagyarázni, hogy az éppen ezért kapott részvényopcióik is érnek valamit.”
Kishonti László, az aiMotive alapítója és a cég vezetője múlt hét csütörtökön sűrű napra ébredt. Reggel a nagy hírügynökségek oldalain megjelent a Stellantis rövid bejelentése: felvásárolják a cégét. Nap közben aztán a csapattal is beszélt.